Tisztelt Ambassadorok!
Az Ukrajnában zajló háború az Ambassador Clubot is érinti. Egyrészről az ukrán klubtagok és családjaik is közvetlen veszélybe kerültek, másrészről az Ukrajnát elhagyni kényszerülő embertársainkon segíteni szükséges.
Az IAC szoros együttműködésben a Nemzeti Klubokkal azonnal megkezdte a segítség koordinálását. Mostanra nagy vonalakban sikerült kialakítani az ehhez szükséges technikai feltételeket és átgondolni, hogy a nagyon szerteágazó problémát hogyan tudja a Klub hatékonyan segíteni.
Az IAC létrehozott egy kis önkéntes csapatot, aminek a feladata a felajánlások rögzítése, felhasználásának koordinálása, célba juttatása. A felajánlásokat az Ambassador App-on keresztül (ld. korábbi IAC tájékoztatás), vagy emailben () lehet megtenni.
Nyilván a helyzet folyamatosan változik, jelenleg alábbiak a célterületek:
1. Tranzitban lévő menekültek részére rövid időre szállás biztosítás. Elsősorban azok számára, akiknek klubtagok biztosítanak hosszabb távú szállást a hátországokban (jelenleg többek között Hollandia, Ausztria, Németország, Olaszország…).
2. Anyagi támogatás az ellátásban résztvevő civil szervezetek részére.
3. Menekültek szállítása a határtól, vagy általában Budapestről, a Magyarországi szállásra, vagy a Magyar határig. Ez valószínűleg inkább csak akkor merül fel, ha egyébként is a klub segít az adott személynek.
Fentiek alapján szívesen vesszük minden klubtagunk felajánlását, olyan körben, olyan mértékben ahogyan segíteni tud.
Továbbá van jelenleg 2 konkrétum, amire szintén lehet jelentkezni:
1. Az Ukrán Kulturális Központnak sürgősen szüksége lenne minden méretű pelenkára. A csomagokat ide lehet vinni: 1065 Budapest, Hajós u. 1. (bejárat Paulay Ede utca felől).
2. Az egyik ukrán jótékonysági csoporthoz („Ednist”) érkezett egy nagy csoport menekültgyerek, akiknek csak annyi ruhájuk van, amit most viselnek. Ruha/cipő/fehérnemű kellene 12-15 éves korig. A gyűjtőpont holnap, március 5-én 16 órakor lesz az Orosz Nagykövetség melletti tüntetésen.
Kérem akár általános, akár a fenti 2 konkrét ügyben tenne valaki felajánlást, használja az app-ot vagy emailt.
Ezt követően a koordinátorok fogják összefogni, hogy az egyes felajánlások célba is érjenek, az átfedéseket kiszűrjék, stb.
Ezeken túlmenően a pénzügyi támogatások fogadására is folyamatban van egy IAC számlaszám nyitása, illetve a támogatás szabályainak IAC és hazai szintű megalkotása.
Fentiekkel kapcsolatos észrevételeket, kérdéseket szintén a címre kérjük küldeni, illetve ha valami speciálisabb, Magyarországi vonatkozású, akkor nekem.
Üdvözlettel:
Naszály András elnök
Nemzeti Ambassador Club Magyarország (NACHU)