Kedves Clubtársunk !
Kedves Pártoló Barátunk !

Rég írhattuk rendes havi a meghívónkba, hogy „ a legutóbbi clubestünkön …”.
Már írhatjuk. Májusban volt clubest. Igaz, hogy cudar idő volt /legalábbis a májustól elvárthoz képest/, és csak hárman jöttünk össze. De, „ Tres faciunt collégium „ – vagyis hárman már collégiumot alkotnak, tehát megfontolt véleményt fejthetnek ki, mondták a római jogászok. Itt Aquincum provincia területén is , hiszen itt is a római jog volt érvényben. / Merjünk provincia lenni…később aztán colonia lettünk… /
A római jog szépen lassan, biztosan alakult, csiszolódott, elsősorban jogtudósok révén, és még most is példát ad bölcs fogalmazásra.
Manapság, éjfélkor, interneten indul útjára a Magyar Közlöny. Legalábbis nálunk Pannóniában.
De bizonyára az aquincumi jogkeresők és jogalkalmazók is tudtak panaszkodni a maguk hülye praetoraira.

De mi térjünk vissza Óbudánk hangulati örökségére. Az óbudai vendéglátás lehetőségei járványok után, átrendeződik. Azok a vendéglők amelyek tudtak ételfutárba átmenni, úgy néz ki túléltek. Ilyennek látszik a mi Rozmaringunk is. Úgy tűnt örömmel üdvözöltek minket, a Főnök Szabó Lajos, külön is.
Az étlap címeiben nem láttunk változást, feltehetően a Chef is maradt. Az étlap egyenlőre szűkített. A pincérek közül. mintha nem köszöntek volna vissza a régi arcok.

Hát igen a járványok után . Óbudán nem volt igazán jó föld. Az újkorban betelepítettek viszont örömmel látták a kellemes kínálkozó hegyoldalakat. Ahova szőlőültetvényeket telepítettek és jó bort nyertek. Azt mondják az eredeti óbudai bor, vörös bor volt.
Úgy tudjuk, a legjobb borok a Mátyáshegyről származtak. Jó hírű bor volt, exportáltak is belőle Ausztriába, Csehországba, Bajorországba.
Sajnos ma már csak leírások maradtak ebből a borból. A XVIII.században először a pestis járványok után kellett Óbudán a termelőknek átrendeződni.

A XIX.században a feltűnően sok viharkárról írtak a krónikák. Ez ellen úgy védekeztek, hogy a hegy különféle területein vásároltak vagy béreltek földet. Egyszerre mindenhol nem lehetett nagy kár.
Aztán a század végén jött a filoxera és pár év alatt megszűnt az óbudai szőlőkultúra.
Az óbudára kirándulás és borozgatás divatja viszont átment a XX.századba is. Vártak a leanderes óbudai kerthelyiségek. / Amelyek sokszor házudvarok voltak. / Divatba jött a : „ jöjjön ki Óbudára… „. Lóvasúttal jöttek. Az újféle borokat főleg az Alföldről hozták . Nagyrészt fehér borokat. / Bernard Shaw, -ha nem is Óbudán – de feltette a kérdést : miért fehér a fehérbor- amikor sárga…? /
Aztán megint egy háború, megint egy átrendeződés. A kiskocsmákat államosították. A jó hírű óbudai kisvendéglők a Weberek, a Wittmanok, a Berlingerek, a Bródyk, a Müllerek világa , eltűnt. Helyükbe lépett a magabiztos : Észak-Budai Vendéglátóipai Vállalat.
Lassan a Vállalat is igyekezett produkálni, megjelent régi romokon pl: a Postakocsi a Vasmacska, a Bivalyos. A kerületi pártbizottságnak és tanácsnak a kereskedelemmel és vendéglátással foglalkozó káderei is elfogadták ,hogy munka után estefelé , az öntudatos dolgozó, szocialista embertípus is megérdemli a kikapcsolódást. Ahogy Lenin tanította , elvtársak, nem az a fontos, hogy megyünk be a kocsmába , hanem hogy hogy jövünk ki ! / Lenin összes …./

Lassan kialakult a lakótelepek környékének sajátos hangulata. Ahogy Cseh Tamás énekelte : „ Talán volt egy-két este, ami nincs megnevezve …és már úgy is marad … nevezetlenül… „

Aztán megint átrendeződés rázta meg az óbudai Vendéglátás ősi fáját és leanderét. A Rendszerváltozás átrendeződése. Bizonyos közgazdászok biztattak , : na majd a piacgazdaság. Na majd a magántőke.
A korábban egész jól menő Postakocsi, Vasmacska, Bivalyos – feltehetően kalandorok kezén – befuccsolt.
De van – inkább akad – jó példa is. Az egyik legrégibb óbudai borozó a Kéhli család borozója szépen átalakult. Profi vendéglátós vette át. Megszerezte a névhasználat jogát, ügyesen rájátszott a Krúdy nosztalgiára / a Szindbád film nyomában / és kihasználta a nem különösebben elegáns, külvárosi bohémtanya legendáját. Erre vevő volt a mindennapi, sablonluxustól menekülő diplomácia is. Hozták a neves vendégeket, Jimmy Cartertől kezdve Arnold Schwarzeneggeren át , Soros Györgyig stb

Aztán ki gondolta volna, hogy a büszke XXI.század elején jön egy világjárvány ? Ami ellen sokáig csak karanténokkal, szájmaszkokkal, bezárásokkal tudtunk védekezni ?
Node megint itt vagyunk, és bizonyos felszabadulási érzésekkel clubközelben rendelhetjük kedves italainkat.
Így a fentiek alapján, örömmel hírdetjük, hogy e havi rendes clubtalálkozónk időpontja:

2021. június 17. / Clubcsütörtök /
Helyszíne: Rozmaring Kertvendéglő
Kezdete : 18,30 óra !

A Nemzeti Ambassador Club többszöri érdeklődésére úgy tervezzük, hogy megemlékezünk clubunk 30 – 31 éves megalapításáról. Ez azért, egy emberöltőnyi idő . Reméljük most biztonsággal tudunk találkozni .
Ennek időpontja, előreláthatólag : 2021. szeptember 17. péntek este lenne !

A Nemzetközi Ambassador Club is programtervez. 2021. június 12-én szombaton ajánl egy nemzetközi online clubbeszélgetést.

Ami pedig a többit illeti, azt majd megbeszéljük a clubban !

Kelt, Óbudán 2021 .június avagy
Szent Iván havának / 1506 / 10. napján.

Ambassador üdvözlettel

S. J.
clubkrónikás