Kedves Clubtársunk !
Kedves Pártoló Tagunk !

Ismét lepergett egy év az Idők Rokkáján. Tovább lapozunk a Gergely Pápa által megáldott Naptárban . Ismét lapozunk egyet az, Ambassador Naptárban. A 29. Clubévünket kezdhetjük!

Ahogy Babits írja :
„ Már az év, mint homokóra fordul: elfogy az Ó,most kezd fogyni az új, s mint únt homokját a homokóra ,hagyja gondját az ó év az újra…” /Ősz és Tavasz között/

Igen, a mi új évünkre is hagyott, visszük tovább megoldandó gondjainkat.

Már tavaly felmerült nyugdíjas mivoltunk lehetséges viszonyulása a clubköltségekhez. Maradjunk büszke nemzetközi Club, vagy legyünk inkább kedélyes baráti Asztaltársaság ?
A rendelkezésünkre álló kimutatások szerint, amit ismételten, már nem hivatalból csak barátságból – talán részvétből… – megküld ex-kincstárosunk, még van elfogadható tartalékunk ,ugyanakkor vannak még , több évről befizetési elmaradások is. Tisztségéből, több alkalommal bejelentett lemondású ex-kincstárosunk jelezte, idén már nem kíván számlát fenntartani.

Tudnunk kell, hogy az IAC már januárban, adatokat vár, személy szerint meg kell neveznünk azokat a tagokat, akik clubtagnak tekinthetők. /E létszám alapján pedig várják a nemzetközi tagdíjat. Svájc , mégiscsak – bank-ország…/

A nem túl jó emlékű német katonai szakszóval a „rugalmas elszakadás„ megtervezésénél , nem felejtkezhetünk meg az Ambassador Etikáról sem.
Úgyhogy új évi, első clubkoccintásunk alkalmából, erről ismét kell beszélgetnünk.

A múlt év utolsó napjaiban kaptuk a szomorú hírt Mohácsi Laci barátunkról.
Bár az utóbbi években gerinc műtétei miatt, ritkán láttuk, legutolsó november végi telefonbeszélgetéskor optimista hangon jelentkezett. Mondta, ugyan, hogy újabb műtétre vonul be, de ezt könnyebb kiegészítő műtétnek ítélte. Azt is megkockáztatta, hogy december 8-i, clubév-búcsúztatónkra a Kéhli Vendéglőbe, már el tud jönni. De helyette a gyászhír jött.

Kicsit megfeledkeztünk arról, hogy legidősebb pártoló tagunk, egykori clubalapító társunk, ugyancsak ritkán látott, Gálszécsy András, decemberben betöltötte 85.életévét. Ebből az alkalomból, egykori miniszterségét megilletően, különféle állami kitüntetésekben részesült. Ugyancsak decemberben megjelent egy Vele folytatott „életinterjú” kötet:
„ A birkahodálytól a parlamentig„ címmel. /Kronosz Kiadó/ Ígérete szerint tavasszal, enyhébb időjárásban, könnyebb közlekedési viszonyok között, pótolhatjuk a Vele való találkozást.

A fenti Ambassador információk és gondolatok alapján hirdetjük, hogy ez évi első és e havi rendes clubestünk :

2019. január 17. /Clubcsütörtök/
Helyszín, törzshelyünk a : Rozmaring Vendéglő
Javasolt kezdet: 18:30 óra

A múlt év vége novemberben egy kellemes Koncz Pista előadással, decemberben egy hagyományosan jó konyhájú, kultúrtörténet értékű vendéglő közös clublakomájával telt el.
A mellékelten megküldött tavalyi programok szellemében szervezzük ez évi találkozásainkat.

A többit pedig megbeszéljük, majd a: clubban !

Kelt, Óbudán, immár 2019 január, avagy a régi magyar naptár szerint, Boldogasszony Havának
10. napján.

Ambassador Üdvözlettel

S.J.
clubkrónikás