Tudja valaki, hol van Meseország? Neeem??? Világvége után jobbra 200 m! 😀 Kadarkúttól Kaposvár irányába haladva, kb. 7 km-nyire Lipótfán áthajtva elérjük Bánya nevű helyiséget, és a jobb kézre lévő tó feletti domboldal tetején meg is pillanthatjuk a piros tetejű, Makovecz-stílusú turisztikai központot.

Ebbe a központba vetette be magát a pécsi Ambassadorok csapata, párostól, gyerekestől. A többség pénteken érkezett, volt aki csak a szombati ebédre érkezett, majd távozott, és akadt olyan pár is, amelyik a pénteki vacsoraidőre érkezett meg.

Mindenki és minden együtt volt ahhoz, hogy remek, csodálatos hétvégét töltsünk el egymás társaságában: lankás zselici táj, szépen nyírt zöld mező, horgásztó a domb lábánál, hatalmas közösségi terem U-alakban feltett asztalokkal, több tűzrakó hely, kisüst a gulyásfőzéshez, projektor a közös filmnézéshez, tüzes rozé- és fehérborok, bársonyos vörösborok, hektoliternyi sör, ásványvíz és üdítőital-hegyek, és kaja-kaja-kaja. Ja, hogy el ne feledjük! Volt még rengeteg kaja is. 😀 😀

Elnök urunk – Seres Laci barátunk – még a távoli útjáról (Amerikában a 66-os úton kellett motoroznia) is szervezte a helyet és ellátást, magyar jobbja Kasó Tamás barátunk – alelnök úr – volt, és együttműködésük eredménye csillagos ötösnek mondható. Nagyon hatalmas köszönet nekik, valamint külön köszönet illeti Kimpf

Csillát (Seres Laci barátunk felesége), továbbá Fricit és Bocit az előkészítésben és a szórakoztatásunk érdekében tett munkájukért.

Az, hogy pénteken éjfél tájban keveredett ágyba a csapat, a szombati teljesítményen meg sem látszott; voltak, akik bebarangolták a környéket, voltak, akik olvasgattak, akadtak, akik segítettek fenntartani a gulyásfőzés folyamatát, és akadtak, akik a horgásztavon áztatták a zsinórt. Utóbbiak közé tartozott, többek között, Kasó Tamás barátunk, akit az égiek külön megajándékoztak az aktív munkájáért: majd’ 6 kg-os süllőt emelt ki a vízből (ahogyan ő fogalmazott lelkesen: “Gyerekek! Megfogtam életem halát!). A süllő, előírásszerű pucoláson és daraboláson átesve, előételként szolgálta a társaságot. Jutott belőle bőven, és nem véletlenül tartják a halak királynőjének; mennyei íze volt.

A szombati ebéd egy császári, helyben főzött, angus marhából készült gulyásleves volt. A mennyiségről annyit, hogy vasárnap a távozáskor fejenként egy liternyi gulyást kapott műanyag dobozba csomagolva, hozzá családonként legalább egy negyed vagy fél parasztkenyeret (a negyed parasztkenyér mérete majdnem akkora, mint egy kétkilós kenyér!). A minőségről pedig csak annyit a jelzők hosszas felsorolása helyett, hogy Szentiványi László barátunk (legendásan levesimádó és kényes ízlésű) reggelire nem szalonnás tojásrántottát akart enni, hanem “abból a finom gulyáslevesből kérek szépen!” 🙂 🙂

Nem mellesleg az ételről: csak a szombati vacsorasort, és a vasárnapi reggeli “maradék”-sort említjük, az utókornak, okulásul:

Vacsora: süllőszeletek paprikás lisztben sütve, haltöpörtyű pontyokból (ezt is a barátaink fogták a tóból), tárcsában füstölt szalonnaszeletek között sült csirkemell- és csirkecomb, töltött káposzta tejföllel. Volt még némi gofri, lekvár, tejszínhab, füge, alma és szőlő., sós ropogtatni valók. Reggeli: 30 tojásból szalonnás rántotta tárcsában sütve , fűszeres zsíros-májas, házi kolbász, házi töpörtyű, paprika, paradicsom, zöldhagyma, tea, tej, friss presszókávé, majd fojtásnak – Kovács Tibor barátunk meglepetése: krémes (még az este megrendelte a közelben a házi gyártású édességet). Ha este, vagy reggel váratlanul betoppant volna Kadarkút-Bárdudvarnok-Kaposfő háromszögön belüli falvak, tanyák községe – nem maradtak volna éhen, az majdnem bizonyos. 😀 😀

El lehet képzelni a kiadós vacsorát táncmulatság nélkül? A pécsi csapatnál nem igazán! Nem ám holmi gépzenére roptuk ám, hanem élő zenére; Szentiványi László barátunk képes volt elcipelni otthonról a hatalmas szintetizátorát, erősítős hangfallal együtt, és olyan műsort rittyentett, hogy még a derékfájós falábúak is ropták a “rákendroll”-t. Sőt! A rossznyelvek szerint, az internetkapcsolat átmeneti megszakadását dr. Síkfői Tamás barátunk arra használta ki, hogy felkérte táncolni a feleségét. 😀 😀

Mindenkinek nagyon jó szívvel ajánljuk a helyet: éjjel 11 óra körül, a rosszindulatú pletykák szerint, csak néhány baszbariton férfihang nótázása hallatszott az éjszakában, azon kívül olyan csend vett bennünket körül, hogy rá lehetett volna támaszkodni, valamint az éj itt tényleg koromfekete, a fényszennyezettség mértéke – gyakorlatilag – nullához közelít. Nem is volt gond az alvással sem.

Sőt! Valószínűleg nem csak a csend, a sötétség volt különleges nekünk, városiaknak, hanem a levegő tisztasága is különleges; többen említették az orrdugulással ébredők közül, hogy nincs semmi dugulás, akadálymentesen kapnak levegőt.

Reggeli után egyik család a másik után búcsúzott, és csodás élményekkel (meg a gulyáslevessel) felpakolva távozott. 🙂

Majd’ három nap együtt; feltöltött bennünket barátsággal, élménnyel, felhőtlen kacagással, egymás szeretetével, közös kalanddal – jó lenne, ha a munka állna egy évben három napból, és a többi időt így, együtt tudnánk eltölteni!