Kedves Clubtársunk !
Kedves Pártoló Tagunk !
A legutóbbi, augusztusi, a nyári nyaralások miatt kissé elcsúsztatott clubestét, úgy látszik nem tudtuk eléggé elcsúsztatni, hogy háromnál több clubtárssal foghassunk kezet.
De, ahogy a bölcs római jogászok mondták: „tres faciunt collegium„ vagyis: hárman már kollégiumot alkotnak. Vagyis három ember döntése, már figyelemre méltó – akár kollektívának tekinthető.
Igaz a mi kollégiumunknak csak a vacsorát illetően kellett megfontoltan döntenie. Az utólagos, ugyancsak kollégiumi vélemények alapján, elég jól döntöttünk. Vagy! Annyira feljavult a Rozmaring konyha, hogy nem tudunk rosszul dönteni…
Ami a club egyéb program próbálkozásainkat illeti, úgy tűnik a tiszakécskei clubhétvége lehetősége, többszörös meghirdetés után sem hatott kellő mozgósító erővel.
Szeptemberben megkezdjük az őszi clubévadot.
Próbálunk kiselőadás témákat kitűzni. Itt elsősorban clubtársaink szerteágazó tudására számítunk. Szaktudásokra és hobby tudásokra. Hagyományainknak megfelelően hívhatunk baráti, ismerősi, kollégális körökből külső előadót. De itt megint visszatér a mozgósítás siker. Mert hiába hívunk akárkit, csábítóan egy nemzetközileg elismert, patinás európai clubba, ha ott a tres faciunt collégium valóságával várjuk…
Novemberi számításunkban hagyományosan: Koncz Pista barátunkra számítunk. Előzetes jelzései szerint a megszokott, várostörténeti, városhangulati témáitól el kíván szakadni. Arról próbál beszélni és elmélkedni, a XX. századi hanghordozók történetében, mit jelentett a bakelit lemez és mit a CD lemez korszak? Mit nyertünk ezekkel és mit vesztettünk? Sikertörténet vagy csalódás-történet? Mi várható műszaki és kereskedelmi szempontokból? Hogy reagálnak zenész barátai?
Amíg észlelnünk kell, hogy a mi kis clubunk club-ambíciói egyre szerényebbek, ugyanakkor elismeréssel látjuk pécsi barátaink ötletsorozatát. Hagyományos clubprogramok, újszerű sportvetélkedők. Közben a club ünnepli alapításának 25. évfordulóját.
Ahogy erről már tudósítottunk:
2018. október 20-án, szombaton este: Ambassador Bál! Pécsett! A patinás Pannónia Hotel dísztermében. Reméljük kis clubunk is képviseli magát és nevünkben is ünnepélyesen koccint a következő lendületes Ambassador évekre!
A fenti gondolatokhoz kapcsolódva, örömmel hirdetjük e havi rendes clubtalálkozónk pontos időpontja :
2018. szeptember 20. /Clubcsütörtök/
Helyszín : Rozmaring Vendéglő
Óbuda, Duna part !
(Időjárásnak megfelelően vagy a kert, vagy a clubszoba)
Javasolt kezdet: 18:30 óra!
Clubestéinkre minden Ambassador szívesen várunk – ha erre jár !
A többit, pedig megbeszéljük, majd a clubban!
Kelt, Óbudán, 2018. szeptember avagy Szent Mihály havának 13. napján
Ambassador üdvözlettel
S. J.
clubkrónikás