„Superhero” – lakonikus tömörséggel csak ennyit jegyzett meg dr. Kondor Tamás barátunk arra az sms-re, amely az Ambassador Club Pécs tagjainak telefonjain közölte ma délután a hírt: Horváth Arszlán barátunk körbegyalogolta a Balatont!

Hogy miképpen pattant ki az ötlet, az nem is lényeges, de három klubtagunk – Seres László, Kasó Tamás és Horváth Arszlán – úgy döntöttek, hogy idén májusban tesznek egy kicsit nagyobb sétát, mint amit eddig bármikor, valaha is tettek, és megcsinálják a Balaton Camino-t, azaz a tervek szerint gyalogosan megteszik a 202 km-es Balaton körüli sétájukat.

Őszintén szólva, amikor erről esett szó, a klubtársak elnéző mosollyal bólogattak; „mondjátok csak…”-tekintettel méricskélték barátainkat. A három muskétást – az Ambassador Clubon kívül – még az is összeköti, hogy imádják a természetet, az erdőt, mezőt, a vizet, a Balatont.

Mindannyian annyit gyalogoltak korábban, amennyit egy sportos férfiember megtesz néha, ha megy a vad után a vadászat során, vagy egy nehéz ebédet követően Pogányból Abaligetig átsétál. 😀 De, becsületükre szólva – nekivágtak.

Balatonfenyvesen letették az autót, és uccú neki! 30,4 km-t mutatott az első nap végén az okostelefon egészségadatait összesítő alkalmazása. Mégegyszer: 30,4 kilométer, 39.175 lépésben!! Nagy menetelés! Ennyit még leírni is sok, nem ám gyalogolni!

Kasó Tamás (b) és Seres László (j) indulás előtt

Aztán jött az első rossz hír: Seres Laci barátunk lába olyan lett, mintha piros, aprópöttyös térdzoknit húzott volna fel; apró, gombostűfejnyi foltok borították a lábait térdtől lefele. (A pár darab vízhólyag nem aggasztotta volna, de a fájdalom feladásra kényszerítette. Azonnal Pécsre jött, ahol az orvos annyit jegyzett meg: „Még két-három nap, és az egész lábfejét veszélyeztette volna..” Felpolcolt lábbal egészen a mai napig redukálta tevékenységét – mert Barátunk nem ő lett volna, ha ma nem teljesíti családjával együtt a 3 km-es pécsi Vivicitta városvédő futótávot, amely táv Pécs belvárosának legszebb pontjait érintette, amelyen több ezren futottak. Biztosan feltűnt volna, ha Seres Laci barátunk távol marad.. 🙂 )

Másnap Keszthelyig ért a kétszemélyes csapat, bár Kasó Tamás barátunk sarkán, talpán több, 100 forintos érme nagyságú vízhólyag volt látható, de ismerjük: kemény fából faragták, legyűrve a kellemetlen, égő fájdalmat, még begyalogolt szeretett városába, ahol egyetemi éveit töltötte. Sajnos, a harmadik napon már csak egy irányba tudott elindulni: az orvoshoz, aki – gyakorlatilag – óvatos mozdulatokkal a szikével eltávolította barátunk talpairól a bőrt. „Három hét pihenő, semmi csacsacsa, vagy twist! – kapta a jó tanácsot. Ahogyan ismerjük, biztosan azon töri a fejét, hogy jövőre megpróbálja, másik cipővel, másik zoknival, speciális kenőcsökkel, rákészülve a kihívásra…

21,5 km-t mutatott ekkor a napi számláló, összesítve majd 52 km-t, azaz a táv felén volt túl a két fiú.

Senki az ég egy adta világon nem szólt volna egy rossz szót sem, ha Arszlán barátunk azt mondja: na, jó, nélkületek nem megyek tovább, majd megcsináljuk legközelebb. „Megcsinálom! Megcsinálom értetek, és a pécsi Ambassador Clubért!” – szorította össze fogát Arszlán, és nekivágott, hogy egyedül teljesítse hármójuk vállalását.

Kasó Tamás és Horváth Arszlán Keszthely előtt, a 400 éves Vámház (Fenéki csárda) teraszán

Sajnos, nem lehet visszaadni egy fogalmazásban azokat az érzéseket, amelyek Arszlánban dolgoztak/dolgozhattak akkor. Amikor telefonon beszéltünk vele, érezni lehetett a sok ki nem mondott, végig nem gondolt vibrálást, feszültséget. Mintha mellette álltunk volna, úgy éreztük testének nekifeszülését, mintha láttuk volna nyaka megfeszülését, ahogyan tekintetét előrevágja a rá váró kilométerekkel szemben.; megyek, és legyűrlek benneteket! Két barátom is majdnem csúful járt, de nemes bosszút állok! Aki olvassa, az úgy gondolhatja melodráma, aki hallotta a hangját, az érezhette, hogy eddig „passzió” volt, de most kemény harc lesz a távolsággal, az erőnléttel, az önfegyelemmel, az akarattal. Ha ekkor Arszlánra kötötték volna Paksot, a turbinák biztos, hogy nagy morgással visszafelé kezdtek volna pörögni, olyan erősen akarta a revansot a barátaiért, a klubért, a közösségéért.

Hátborzongató volt hallani az elszántságot, és a büszkeség öntötte el szívünket, hogy ilyen barátunk, klubtársunk van, és innen már lélegzetünket visszafojtva tapadtunk a hírekre, mint régen a VB közvetítésekkor a rádió hangszórójára. 🙂

Balatonfürednél volt egy kis mélypont, amikor úgy volt majdnem, hogy feladja. Elég volt! És hirtelen két olyan esemény is történt, ami új töltést adott számára, amikor már lehetett érezni, hogy nincs olyan dolog, ami a vállalt feladat és közé állhatna. (Magánvélemény az, hogy a szerencse akkor pártol valaki mellé, ha az a valaki tesz is érte…)

Balatonfüreden, ahol megszállt, a recepciós hölgyről a beszélgetés során kiderült, hogy ultramaratonista, indulni akar a Balaton Camino-n is. „Fele akkora, mint én. Egy vékony kiscsaj. Nem igaz, hogy én nem tudom megcsinálni” – mondta Arszlán, és másnap reggel, amikor a cipőcserét követően nekivágott a távnak, úgy érezte, nemhogy be tudja fejezni, hanem akár kétszer is meg tudná kerülni a Balatont. A beszélgetés feltöltötte energiával úgy, hogy a paksi turbinák kapaszkodhattak volna megint.

Horváth Arszlán lánya, Aisa – itt még ballagott, aztán édesapjával gyalogolni indult

És a másik esemény? Aisa, Arszlán leánygyermeke éppen most érettségizett történelemből, és úgy vélte, jót tesz édesapjának, ha egy kicsit sétafikál vele. Kettő napot, közel hetven kilométert „sétálgattak együtt. Kezet a sapka ellenzőjéhez emelve, feszesen szalutáljunk ennek a szép, fiatal, okos, kitartó „nőszemélynek”! Szerintetek mekkora töltetet kapott Arszlán?

Ma, 15:14-kor jött a rövid értesítés: „Körbe értem”. Pár perc múlva ment a válaszüzenet: „Hipp-hipp-hurrá! Fogadd őszinte nagyrabecsülésemet, kalapemelgetésemet és sapka-feldobálásomat!”

Az utolsó 10 km sehogyan sem akart elfogyni – mondta Arszlán. Szinte már alig emeltem a lábomat, még az is megfordult bennem, hogy feladom. Ezt nem lehet kibírni!

Aztán csak elfogyott minden méter, és nagyon boldog vagyok, hogy velem örültök! Megjutalmaztam magamat egy kólával, mert úgy éreztem, már nincs is vércukrom, és hamarosan indulok haza a családhoz, és hozzátok.

Természetesen, ezzel Arszlán megpróbáltatásai nem értek véget; a csodálatos teljesítménnyel „megvásárolta” magának a jogot, hogy Klubnapunkon külön élménybeszámolót tartson számunkra. 🙂

Ahogyan ő mondta, már úton hazafelé a kocsiban: „Olyan csodálatos dolgokat láttam, amit vonatról, kocsiból sohasem láttam volna, nem is tudtam, hogy ilyen csodák léteznek itt, tőlünk egy karnyújtásnyira.”

Büszkék vagyunk rátok Horváth Arszlán, Seres László és Kasó Tamás! Csak Kondortom Barátunktól vett idézetet tudjuk ismételni: Superhero-k vagytok! Köszönjük, hogy a Barátaink vagytok! Szép volt fiúk!

Horváth Arszlán, aki a barátaiért, az Ambassador Club Pécsért körbegyalogolta a Balatont 2018. májusában