Semmi túlzás nincs a címben megfogalmazott időutazással kapcsolatban: az Ambassador Club Pécs ezt is tudja! 😀 😀

2018. április 04-én a pécsi Főpályaudvaron 15:10-kor elindult a Villány felé tartó Bzmot, és pár pillanat múlva már április 05-e volt. 🙂 Hogyan? Na, aki arra tippel, hogy a fiatalurak átmulattak 24 órát, és félrebeszélnek – na, az tényleg félrebeszél. Mi, pécsi Ambassadorok, az időutazás sokkal egyszerűbb formáját nyújtottuk barátainknak.

Kasó Tamás barátunk, aki immáron a 17. alkalommal szervezi nagy szeretettel, odafigyeléssel, töretlen lelkesedéssel és ifjonti hévvel a villánykövesdi Tiffán Pincészetbe a látogatásunkat, szokás szerint megvásárolta az indulás előtt az összes jegyet; oda- és vissza. 🙂 Felszálltunk, elindultunk, kalauz jegyvizsgálat: “- Hahó! Hiszen ez a holnapi napra szól!” – mondotta volt a jegyek figyelmes őre. Nem húzom tovább az idegeket: Tamás kért két marék retúr jegyet, a pénztáros pedig úgy itélhette, hogy nem vagyunk mi ahhoz elég kíváncsiak, hogy ma menjünk Villányba, jó lesz az holnap is! És megcselekedé! Az összes jegyünk ötödikére szólt. A kaller is boldog volt; minden egyes jegyet, külön-külön be kellett olvastatnia a jegyvizsgálói kézi készülékébe, firkálgatni, ikszelni a képernyőn, nyomkodni, fújtatni, hangosan nem szentségelni… 🙂

Kedves Olvasók! Van szerencsém tisztelettel ország-világgá kiáltani, hogy a tavalyi létszámhoz képest bővültünk; több ambassadoros barátunkat köszönthettük kihelyezett klubnapunkon, mint a tavalyi, hasonló rendezvényünkön! Megtiszteltek bennünket Barátaink a jelenlétükkel az Alba-Regia, a Duna és a Kisbér klubjainkból, egyenesen egy mini Nemzeti Ambassador Magyarország Közgyűlést is majdnem tarthattunk volna. Keresnyei János elnök úr és Kovács Titkár titkár úr hivatalból, mint pécsi klubtagok, jelen voltak, de Naszály András alelnök úr a Duna, Kriszt Tamás úr, az új nemzeti Kincstárnokunk az Alba-Regia Club képviseletében tette tiszteletét – összeállt (ült) a Nemzeti Elnökség. 😉

Katics József és dr. Zagorácz Márk rendes klubtagjainkon, és Héder Sándor pártoló klubtagunk talán most is zokognak egy sötét sarokban, hogy nem lehettek velünk, és némileg világosabb sarokban pityereghetnek a többi klubban lévő Barátaink, hogy ezt a remek programot a jövő évig nélkülözni voltak kénytelenek.

Most azt gondolhatná a kedves Olvasó, hogy részletezni fogjuk a 2017-es Tiffáb olaszrizling, rozé cuvée, vagy portugieser borok üdeségét, vagy a vegyes pörkölt és nokedli ínyvarázsát, a káposztasaláta ropogósságát, vagy a túrós és meggyes rétesek gyomorsimogató zamatát, Tiffán Imre és édesapja vendégváró körtepálinkájának bukéját, vagy a pince hűvösségében a Tiffán Limité fejlődését, vagy Seres Laci barátunk trezorjából kiszabadított elitkategóriás két üveg bor bársonyosságát. Nem! Ennél sokkal fontosabb dolog nem hagyja békén azonban az agytekervényeket – Seres Laci Barátunk a beszélgetések során – a lényeget tekintve – valahogy így fogalmazott: “Beledöglenék, ha nem lehetnék a klubban, ha nem lehetnék a klub tagja. Tudjátok, a hosszú évek alatt sokszor érezzük azt, hogy valakit megbántunk magunk közül, sokszor érzékenyebbek vagyunk, és akár évekig is cipeljük magunkban, hogy kinek és milyen mondandója, viselkedése bánt bennünket, sokszor várunk arra, hogy valakit mikor emlékeztessünk a hibájára, mikor dörgöljük az orra alá, amivel megbántott bennünket. De, mindent összevetve, pontosan olyan vagyunk, mint egy nagy család!”

A “nagy családi eseményről”  pedig, meséljenek a képek: