Az előjelek nem voltak igazán felhőtlenek az Ambassador Club Pécs mai klubnapjára vonatkozóan; eredeti előadónk, Kutas Attila volt dombóvári, jelenleg paksi plébános úr időben jelezte, hogy püspöki továbbképzése megakadályozza abban, hogy előadását eredeti időpontban megtartsa. Héder Sándor barátunk egyéb elfoglaltsága miatt nem tudta elvállalni, hogy a későbbi időpontra tervezett előadását előrehozza, és másik, későbbre tervezett előadónk sem tudta átütemezni a közreműködését.

Az Elnökség, és dr. Lustyik György elnök úr azonban felülkerekedtek a helyzeten, és kellemes-beszélgetős programot terjesztettek elő a tagságnak:

A mai ülés javasolt programja:

• Keresnyei János, a Nemzeti Ambassador Club elnöke, beszámolója a Nemzetközi Ambassador Club (IAC) Küldöttgyűléséről
• Beszámoló az IAC Küldöttgyűlés keretében tartott Ambassador Club Magyarország nemzeti találkozóról
• Röviden visszatérek a Távol-keleti Nemzetközi Ambassador találkozóra (az erről szóló beszámolóm a nyár és más programok miatt rendszeresen halasztódott)
• Beszámolok az IAC Küldöttgyűlés rendezvény alkalmából szervezett business-program eredményeiről

A Nemzeti Ambassador Club találkozón és a Távol-keleti Nemzetközi találkozón is hangsúlyt kapott, hogy szükség lehet az „Ambassador eszme” lényegének újra-fogalmazására – főleg a fiatalabb generáció megnyerésére, mert az utóbbi 10-15 évben lényeges társadalmi- és értékrend változások zajlottak le a világban – nálunk is. A manilai találkozón ez ’Quo Vadis Ambassadors’ -formában fogalmazódott meg. A budapesti nemzeti találkozón is szóba került, hogy szükség lenne egy olyan találkozóra amelyen minden magyar club tagja részt vehetne és ez lenne az egyik központi téma egy ’plenáris’ összejövetelen. Konkrét helyszínként és időpontként felmerült, hogy ez lehetne Pécsett, pl. a 2018. áprilisi  klubnappal összekötve (előtte).

dr. Lustyik György elnök úr, barátunk, levele ugyan előrevetette, hogy ismét tartalmas klubnapnak nézünk elébe, de azt nem gondoltuk, hogy este 10 órakor még a harmadik elnöki felszólításra, mely szerint a mai klubnap hivatalos programja befejezettnek nyilvánítódott, még senkinek sem akaródzott felállni, elhagyni a helyét.

Na, de ennyire ne ugorjunk még ennyire előre! Sajnálhatják az igazoltan, bejelentetten távollévő barátaink, Kasó Tamás, Katics József, dr. Síkfői Tamás és Zagorácz Márk, hogy csak később csatlakozhatnak majd a fő témához, a „Quo Vadis?, a „Merre tartsunk, Ambassadorok?”-hoz.

Keresnyei János úr, a Nemzeti Ambassador Club Magyarország (NACHU) elnöke (a pécsi klub tagja) összefoglalta a hazánkban, Budapesten, 2017. szeptember 21 – 24. között megtartott, a magyarországi ambassadorok által szervezett Nemzetközi Ambassador Club (IAC) Küldöttgyűléséről.

Siker, siker és siker! Röviden és hosszan is így lehet jellemezni a rendezvényt, minden szerénytelenség nélkül. „A Küldöttgyűlés hivatalos programjain, a gazdag és változatos kísérőprogramok során, és a találkozót követően is egyértelmű dicséretekkel halmoztak el bennünket a küldöttek, a résztvevők” – mondta Keresnyei János.

„Kiemelkedő siker volt a záróeste programja” – folytatta Kesu barátunk. „Kivilágított hajón, a terített asztalok mellett szólt a kiváló zene, zajlottak a beszélgetések, és szinte egy emberként hördültek fel a küldöttek, amikor méltóságteljesen siklottunk a kivilágított Parlament előtt. Tódultak az ablakokhoz, a fedélzetre, kattogtak a fényképezőgépek, villództak az okostelefonok videófelvevő képernyői.”

A NAC Magyarország kincstárnoka, Farkas Győző, aki szintén a pécsi klub tagja, az elnök úr felkérésére elmondta, hogy bár még véglegesen nem zárult le a rendezvény elszámolása, de az látszik, hogy némi pozitívummal záródott a rendezvény, mármint gazdasági értelemben. A főszervezők – Keresnyei János, valamint Naszály András alelnök úr (Ambassador Club Duna) és Kriszt Tamás úr (Ambassador Club Alba-regia) – márciustól tervezték-szervezték-mozgatták a programokat, megfontoltan és alaposan terveztek, és nem volt kétséges az anyagi kereteken való belülmaradás sem.

Keresnyei János elmondta még, hogy a közel 50 fős (!) létszámmal, a Fülöp-szigetekről érkező küldöttség készített egy összeállítást a saját képeikből, videó részleteikből, és azt közzétették a YouTube-on. A kisfilmből egyértelműen kiderül, hogy rendívül elégedettek voltak…

A Fülöp-szigetekre repített bennünket dr. Lustyik György barátunk következő napirendi pontunk előadója; ebben az év áprilisában, mint a Nemzeti Ambassador Club hivatalos küldötte, részt vett az IAC által szervezett Nemzeti Klubok Elnöki találkozóján, amely esemény a Fülöp-szigeteken került megtartásra.

Barátunk rövid, frappáns, képekkel illusztrált beszámolójában bemutatta a 103 milliós, 7ezer szigetből álló demokratikus államának, Délkelet-Ázsia egyetlen döntően keresztény vallású állama, társadalmi-politikai-gazdasági helyzetét, állapotát, jellemzőit – természetesen, a kérdést európai szemmel figyelve.

Az érdekes, céltudatosan felépített, rövid, de bőséges információt nyújtó beszámoló aztán egy bizonyos pontnál hirtelen visszarepített bennünket, egy szempillantás alatt tettünk meg mintegy 10ezer kilométer Manilától Pécsig, Magyarországig. Az Ambassador Clubokban, nemzetközi, nemzeti és helyi szinteken is már pár éve felmerült a kérdés: „Qou Vadis, Ambassador?, Merre tartasz, Ambassador?”

A Fülöp-szigeteki találkozón az IAC 4 szekcióban igyekezett körbejárni a kérdést, hogy a változó világunkban milyen kérdések és milyen arra adott válaszok merülnek fel az ambassadorsággal kapcsolatban. Kik vagyunk, és mik vagyunk a mai világban? Mi az új (van-e új) küldetésünk? Hogyan látjuk a modern Ambassadort? Hogyan adjuk tovább szellemi örökségünket az ifjúságnak? Hogyan vonjuk be a fiatalokat az Ambassadorok világába? Hogyan mutassuk meg magunkat a társadalomnak? Humanizmus, barátság, tolerancia modernkori megfogalmazása, értelmezése? És minden kérdés inkább újabb kérdést szül, nem pedig könnyedén értelmezhető válaszokat.

Nem véletlen, hogy az IAC vezetősége is még csak a kérdések megfogalmazásánál tart, és nincsenek kész válaszai. Mi, itt, Pécsett, helyi klubként ugyanúgy érezzük a feszítő gondolatokat, ugyanúgy keressük a válaszokat. és igaz ez a magyarországi Ambassadorokra is.

Tudjuk jól, hogy a helyes válaszokat nem egy, nem kettő és nem tíz, vagy húsz klubnapon fogjuk meglelni, de azt is tudjuk, hogy keresni, kutatni kell azokat, és jó válaszokat kell adnunk – elsősorban saját magunknak, majd magunkon keresztül a környezetünknek:

Hiszem, hogy közösség vagyunk, melynek szilárd falait a kölcsönös tisztelet, a bizalom, a barátság, pillérei tartják.

Hiszem, hogy bátor férfiak vagyunk, akik őszintén és nyíltan mondják el véleményüket, S hogy mindig egymás szemébe tudunk és akarunk nézni.

Hiszem, hogy szellemdús emberek vagyunk. Hogy tárt szívvel és elmével hallgatjuk egymás gondolatait, hogy készek vagyunk tanulni egymástól, a világ roppant dolgairól.

S végül Hiszem, hogy ha gyökeret vernek bennünk, és velünk maradnak ezek a gondolatok, tovább erősítjük és nemesítjük önmagunkat, családunkat, közösségünket, a világot.

(Részlet az Ambassador Credo-ból)

A gondolataink, mint a ménes csikói, szaladgáltak széjjel; nincs annyi internetes papír, amennyire fel lehetne jegyezni, hogy mennyi mindent érintettünk… 🙂 🙂

Seres László alelnök úr, barátunk felajánlotta, hogy a tavaly átadott pécsi Ambassador Futókör tábláit felújítják, sőt, új táblákat helyeznek ki. Horváth Arszlán, dr. Sárszegi Zsolt és Keresnyei János barátunk azonnal tevőleges segítségüket ajánlották fel, a grafikától a mondatalkotásig, az oszlopszámlálástól a csiszolásig, festésig volt azonnali munkamegosztás. A csiszolás és festés, valamint lábatlankodás munkafázisokra azonnal jelentkeztünk többen is. Egyetlen nyitott kérdés maradt csupán, amelyet dr. Kondor Tamás barátunk vetett fel: „Ki fog a bográcsban főzni?”. Valljuk be őszintén: nagyon fontos kérdés, nem egy „Quo Vadis?”-nehézségi fok, és eddig mindig volt 120%-os megoldásunk… 😀

dr. Sárszegi Zsolt barátunk felvetésére függő válaszunk volt: ebben az évben december 30-án, vagy 31-én tartsuk az „Évvégi Malackodásunkat”, és szeretné-e a társaság, ha a helyszín a villányi Mayer Pincészet lenne? A válasz az volt, hogy a demokratikus uralkodásunk szellemében megkérdezzük párjainkat, hogy merészel-e véleményük lenni, hisz’ ez a rendezvény családi rendezvény. 😀

(Aki nem tudná, annak elmondjuk: az „Évvégi Malackodás” egy hagyományos pécsi Ambassador Club családi rendezvényünk, még „alapító atyáink” által létrehozott szokás, amelynek során az év utolsó napján összejövünk, egy malac sütése, felaprítása, elfogyasztása, meglocsolása közepette megöleljük egymást, így köszönve el az Óévtől, köszöntve az Újévet. Az idők folyamán néha-néha nem december 31-én tartjuk az eseményt, hanem az év utolsó hetének valamelyik napján, továbbá a meggyötört civilizációs gyomrok (elsősorban hölgyeink) okán a malac helyett-mellett szárnyas sültek is szóhoz jutnak. A pezsgő szerepe viszont nem változott….)

Talán nem maradt ki semmi fontosabb, lényegesebb dolog a klubnapi beszámolóból, talán az is kiérződik belőle, hogy nem véletlenül nem szívesen álltunk fel az asztal mellől, talán kiérződik az is, hogy keressük, és meg is fogjuk találni a válaszokat a „quovadisokra”…