23 fiatal és még fiatalabb férfiember topogott a pécsi Főpályaudvar indulási oldalán délután 3 órakor. Érdekes, hogy ezen pillanatokban a berlini atomórát lehetett volna pontosságunkhoz állítani; az éves, szokásos villánykövesdi Tiffán Pincébe szervezett, kihelyezett klubnapunkra indultunk…

A pécsi klub tagjai közül dr. Kiss Attila barátunk, és pártoló tagjaink közül Héder Sándor és Simon Attila barátaink sajnálhatják, hogy nem tartottak velünk. Ugyanakkor óriási örömmel töltött el bennünket, hogy az Ambassador Club Duna, az Ambassador Club Kisbér és az Ambassador Club Alba tagjai is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel – talán még sohasem voltunk ennyien Tiffán Imréék pincéjében ilyen hagyományőrzős klubnapon, de legalábbis másik klubboktól még nem jöttek ennyien velünk. Reméljük, jövőre a ceglédi és budapesti klubokból érkeznek barátaink, és akkor egy mini magyarországi találkozó is kikerekedhet a dologból!

A Főpályaudvarról némi késéssel indult a híres neves Bzmot (Studenka / Piroska) motorvonat, és eszeveszett (minden állomáson és megállóhelyen, lakott területen és azon kívül megálló, pihegő) száguldással röpített bennünket a villánykövesdi célállomásig.

Érződött, hogy a csapat tagjai nem mindennap utaznak a piros vonattal, sőt, egyáltalán vonattal; a duruzsolós beszélgetések közepette gyakran tapadtak az arcok az ablakra, megbámulva egy egy halastavat, a frissen szántott földeket, a palkonyai templomtornyot, a virágzó gyümölcsfákat, a girbe-gurba utakat, a parcellákat, a tyúkudvarokat. Valaki meg is jegyezte: „Jé, ez pont olyan zöld és dimbes-dombos, mint a Windows-kép a számítógépemen.” Azért élőben tényleg csudaszép, és végtelen nyugalmat áraszt.

A vasútállomástól mintegy 500 méteres gyaloglás következett a „Tetthelyre”, a domboldalon két, helyenként három utcaszinten elhelyezkedő, 57 egymáshoz szorosan tapadó pincéből álló pincesoron található Tiffán Pincészethez. a pécsi klub tagjai bizonyos, hogy akár csukott szemmel is meg tudnák tenni ezt az utat, hiszen éppen az idei év a 15. alkalom, a 15. év, hogy az áprilisi klubnapot itt tartjuk. Minden évben itt hallgatjuk meg Tiffán Imre alapos, érdekes beszámolóját az új telepítésekről, a régi területek teljesítményéről, a zöldmunkákról, a gyalogmunkákról, a borok fejlődéséről, a szüretek időpontjáról és eredményéről, a borkészítés technológiájáról, a szőlőfajtákról, a terméskorlátozásokról a minőség érdekében, a borbírálatokról, a villányi bortermelők legújabb terveiről.

Természetesen, a borkóstolás sem maradhat el. Úgy, ahogy minden évben, most is az asztalon várakoztak kóstolásra az újborok palackjai: az olaszrizling, a rozé cuvée és az elmaradhatatlan oportó. A sajt- és stifolderszeletek mellett – ugyancsak hagyományaink szerint – friss „vegyespörkütt”- nokedli – káposztasaláta kombinációval ágyaztunk meg a boroknak, majd a pinceszer végén túrós és meggyes rétessel takartuk le az ízeket. 🙂

Az étkezést követően aláereszkedtünk a mély pince világába, a fahordók társaságába, a mélyzölden csillogó palackok világába, a bortrezor kóstolóterébe, és a fenti újbor-mustrát követően megvizsgáltuk, hogy miképpen fejlődtek a borok királyai, királynői és császárai; gyönyörűen, csodálatosan.

Biztosan mindenki találkozott már a végtelen réten a szikrázó napsütésben pompázó virágok látványával, mindenki látta már, hallotta már a virágok között cikázó lepkéket, szitakötőket, méheket; ilyen volt ez a kihelyezett nap, végtelen nyugalommal, beszélgetések zümmögésével, friss illatokkal telt béke. Egy olyan nap, amelyet minden napjainkra szeretnénk: barátok, beszélgetések, nyugalom, kikapcsolódás, feltöltődés, erő a további napokra. Jövőre is eljövünk érte!

Külön köszönet Kasó Tamás barátunknak a kiváló szervezésért, Seres László barátunknak, a bortrezorjából 2 üveg Tiffán Limité feláldozásáért!