Ambassador Club Budapest – óévbúcsúztató 2016.

Kedves Clubtársunk !
Kedves Pártoló Tagságunk !

Hullatja levelét az Idő vén fája…

Elbúcsúztunk az idei clubévtől is, szám szerint a 26.-tól, 2016. december 9-én, a Gellért Szállóban. Nem annyira a Gellért Hotel, mint egy Old Boys buli miatt.

Old Boys! – már nevében is finoman jelzi tagságunk túlnyomó részének korösszetételét. Vannak erre magyar kifejezések is, de azok túlzóak…
Mint tudjuk, ez a zenekar egyfajta nosztalgia-zenekar. Kifejezetten arra a célra alakult, hogy egy korosztály teenager-kori angolszász könnyűzenei élményeit tapsolja vissza. A zene varázsával.
Bizonyára minden korosztály őrzi a maga slágerélményeit. Lehár keringőkön, Dankó Pista nótákon át, talán a Karády Katalin féle kissé gondterhelt slágerekig.

Az 50-es – 70-es évek fiatalsága úgy érzi,hogy éppen „az Ő idejében” volt forradalmi robbanás – a könnyűzenében. Az újfajta hangvételnek olyan bősége tört felszínre, amit előző generációk talán nem élhettek át. Ezt némi leegyszerűsítéssel nevezhetjük „Rock korszak”-nak is. Ez együtt járt az elektromos hangzások, hangrögzítések, technikák paradigma-változásával is.
Így aztán szívesen révedünk vissza ebbe a felszabadult zenébe. Mivel magyarázható ? Pontos választ sokan keresnek. Okos szociológusok szerint egy háború utáni generáció új nyelvet, új kifejezésmódot keresett. A zene pedig a legalkalmasabb a nehézkesen megfogalmazható érzések, mégis jó kifejezésére.

Ebben kicsit benne lehetett az is, hogy a Jaltai-szerződésben felosztott világ azon szektorában kaptunk helyet, amelyben gyanakvással tekintettek az ilyen típusú zenékre. A „csillogó fekete lemezeket amelyeken Little Richard énekelt” nem árusították. A közszolgálati rádió, valamint a meglehetősen ciki Táncdalfesztiválok is , reménytelenül kommersz magyar könnyűzenét népszerűsítettek. Ami persze csak a tiltott gyümölcs ízfokozására volt alkalmas. Persze ez se teljes értékű magyarázat hiszen tudjuk az USA egyes államaiban is zúztak be rock lemezeket.
Nem akarunk elmélyedni most a rock-pszichológiában, csak annyit jegyzünk meg, amikor az éter hullámain valahol váratlanul meghallottunk egy „Tutti-frutti”-t, vagy „Jailhouse rock”-ot, volt abban valami áramütés-szerű varázs. És ugyanezt a jót érezte a chikagói, liverpooli, bécsi, pesti, pécsi stb fiatal.
Ez az áramütés napjainkban kellemes bizsergésre szelídült – mint mondjuk a nyugdíjas ízületek URH kezelése.

A tisztánlátás kedvéért megjegyezzük, hogy a fent jelzett típusú clubév-búcsúztatóval csak a clubtagság egyik fele tudott élni.

Visszatérve az elmúlt clubévre, különösebb események nélküli csendes, békés clubév volt. Nem kerestek meg minket látogatók, mi sem látogattunk sehová. Megcsappant az előadások száma is. Törzshelyünket és havi rendes clubösszejöveteleinket azért megtartottuk. Ezekre, a békés „ asztali beszélgetések” voltak jellemzőek – Luther Márton kifejezésével élve.

Tisztségeinkben változás nem állt be. Kötelezettségeinket lényegében teljesítettük. Hiteles visszajelzést kaptunk, hogy a Házsongárdi temető pusztuló magyar emlékeinek mentésére átutalt segítségünk hasznosult.

Így aztán nem maradt más hátra, hogy mindenkinek

Áldott Karácsonyt és Szerencsés Új Esztendőt kívánjunk !
(Happy Xmas (War is Over) énekelte valamikor John Lennon)