Ambassador Club Pécs. A szavak mindenkinek mondanak valamit; Pécs: „Ország gyöngye aranya, legszebb megye Baranya, benne fővárosunk Pécs, a mediterrán hangulatok városa, a kultúra fővárosa. Club: hűvös szoba, süppedő szőnyegek, bőr fotelek, kimért urak világfordító megbeszélések, szivarfüst.  Ambassador: nagykövet, követ, kiemelt személy, aki az országát a legmagasabban szinten képviseli egy másik országban.

Hogy jövünk mi ehhez? Rendben van, hogy pécsiek vagyunk, rendben van, hogy nincsenek süppedő szőnyegek és szivarfüst (konyakos, vagy whiskey-s pohár azért előfordul), és kinek-minek vagyunk a nagykövetei?

Ha hinnénk a független sajtónak, akkor senkik és semmik vagyunk, hiszen tegnap körbeküldtük Pécs majd’ minden média szereplőjének a mai eseményre a meghívónkat (a tegnapi cikkünket), de egyetlen újságírótól sem kaptunk még annyi választ sem, hogy „Bocsánat, városunk és megyénk zsúfolásig telt eseményekben, a nemzetközi helyzet fokozódik, ezért az önök eseményét le sem fogjuk sajnálni, nemhogy megemlítenénk, vagy odatolnánk a csőrünket. Önök nem szereplői a politikai, vallási csatározásoknak, nem várjuk, hogy hirdetőink lennének, a civil élet nyavalygásai meg kit érdekelnek, ha nincs egy kis kardozás, egy kis vér, egy kis pornó.”

Nem hiszünk nekik! Zseniális, csodálatos, felejthetetlen pillanatokat szervezett nekünk Katics József barátunk és csapata, valamint ez a kis közösség!

Kicsi, és erős közösség! És vidám! És boldog! Boldog, mert ilyen is van manapság! Mert el tud bennünket bűvölni egy kisfiú, Zagorácz Dániel Márk, azaz Dani, aki akkora kenyérnek esik „kétpofával”, mint önmaga. Mert el tud bűvölni bennünket, hogy Katics József barátunk, mint önkéntes főrendező, mindenről gondoskodott, még arról is, amire nem gondoltunk; volt napernyő és hűtött szódavíz, asztalok és forró kenyér, hideg sörök és rendezett környezet. És nem restellett két felnőtt fia – Viktor és Ákos – sem közénk jönni, családostul, gyerekestől.

Mert Keresnyei Kesu János barátunk olyan vegyes pörkűttet rittyentett, hogy minden „csajka” száraz lett utána. Mert eljöttek velünk ünnepelni fiatal gyermekeink, Zsolt együtt futotta fiával az első, avató kört, Zsófika és udvarlója, Tamás, harsányan nevetett velünk, Ingrid a Kállai családból nem ásította szét az unalmas felnőtteket. Seres Lacika pár labdadobás és passz erejéig az öregfiúk kézilabda válogatottjába érezhette magát, Seres Lizi szent igéretett kapott Szentiványi László barátunktól, hogy a karkötőjébe saját kezűleg fogja pótolni Laci bátyó az elveszett, rózsaszínű (melyik másik szín lenne?) igazi gyémánt-üveget.

Mert az egybetolt, hosszú asztalnál ültünk vagy 25-en, és élveztük egymás társaságát, a beszélgetést, az ugratást, a felharsanó kacajt, a napsütést, a víz illatát, a fű zöldjét, az ég kékjét.

Kell-e több mindennél? Hogy megkérdezze egy kóbor újságíró, hogy mit csinálunk itt? Hogy nevet adtunk egy futókörnek. Na, és? Ez csak a mozgásról, az egészségről, a civil tenni akarásról szól. Ez nem hír. A hír az, ha a futópályán egy eb megharap egy sportolót (már, akkor hír, ha vagy a sportoló, vagy a kutya majd elpusztul a harapásba), de hogy Ambassador futókör névre hallgat? Az nem hír.

A névadó ünnepség alkalmából – ahogyan ígértük is – mindenki végig száguldott, – futott, – sétált, – bicegett, de legalábbis – gondolt egy kört. Felnőttek, és gyerekek egyaránt. Van olyan is, aki babakocsiban, és talán majd valamikor mutogatni fogja a képet, hogy ő az Ambassador futókör névadásánál már ott volt babakocsiban…

Ambassador Club Pécs? Igen! Kicsi, erős, nemes, baráti közösség. Megcsináltuk! Van egy futókör, ami a nevünket viseli a mai naptól. Ha megkérdezik valamikor, hogy kik ők, akkor annyi lehet a felelet: egy olyan civil szerveződés, baráti kör, akik azt szeretnék, hogy minden ember legyen olyan boldog, felszabadult és vidám, összetartó, mint amilyenek mi voltunk ma (is), a mi kis ünnepünkön!

Aki nem hiszi, nézzen a képekre! 🙂  🙂

Invalid or incomplete url supplied