Kedves Clubtársunk!
2016. februári találkozónkon, fél házzal üzemeltünk. Már ami a megjelenési energiákat illeti. Azért kellemesen elvacsoráztunk – jó emberek kis helyen kevesen is jót tudnak vacsorázni . Bebizonyosodott clubalapító eleink – 1956, Bern – dicséretes ajánlásának praktikuma. Nevezetesen az a felismerés hogy szerencsés, ha a clubtagságban ugyanabból a szakmából, diplomából kettőnél több nem nagyon fordul elő. Így kisebb a belterjes gondolkodás veszélye, többféle, szélesebb az információ áramlása . Mireánk persze, első ránézésre, mondhatják, hogy a 12 rendes tagból, 4 közgazdász is van. Viszont! Közgazda körünkből egy bankközgazdász, egy diplomata, egy vállalkozó, egy hitelezés végrehajtó. Így meglehetősen változatos a szakmai bőségtál.
Az elmúlt clubest megint alkalom volt, tudomásaink, nézeteink, információink cseréjére. A törzsasztal körüli szóvitelbe bele kerültek a szinte mindig aktuális egészségügyi, diplomáciai, kulturális ügyek. Mindig akad egy-egy olyan tájékozottság, ami túlmutat az átlagos újság és internet olvasottságon.
Legközelebbi találkozónk márciusra esik, közvetlen szomszédságában a Nemzeti Ünnepnek. Ilyenkor évről évre ki vagyunk téve a retorikai szemléletű, a napi politikát történelmivé trükköző beszédeknek. Ezért mi most talán ne a március 15-én, hanem az ahhoz tartozó Pilvax Kávéház kultúrtörténeti örökségén merengjünk el. És akkor még így is az Ünnepnél vagyunk.
Ha mostanában valaki a Pilvax körül jár azt láthatja, hogy az étterem meglehetősen nehezen találja a optimális vendéglátó formáját. Jelenleg valami minőségi bor-étteremként próbálkozik, talán a történelmi borvidékek hatása alatt idézik a régi szellemet.
A magyar kultúrtörténetben fogalommá vált Pilvax Kávéház sajátos történet. Szokványos kávéháznak indult. Kezdetben : Cafe Renaissance volt a neve. Ezt 1838-ban alapította egy akkor jónevű vállalkozó-vendéglátós, bizonyos Privorszky Ferenc. (Nem pontosan ott ahol ma ismerjük, kicsit odébb, a mai Petőfi Sándor utcában.) Ez időtájt kb: 30-35 kávéház volt Pesten. Privorszky általában sikeres vendéglátásokat indított, ide is gyorsan ideszoktak, elsősorban a jurátusok. Aztán 1842-ben a már beindult üzletet és bérleti jogot átadta Pillvax Károlynak, aki – Privarszky kávéslegénye volt. (A Pillvax nevet már a kortársak is hol így, hol úgy írták – a Pillvax tűnik hitelesnek.) De az igazi Pilvaxság ideje ezzel még nem jött el. Ez úgy 1844 táján köszöntött be, amikor ideszoktak a kezdő írók, újságírók, költők is. Megsokszorozódott a reklám. (Tízek Társasága) Pillvax úrról annyit tudunk, hogy osztrák, bécsi származású, fiatalember volt. Feleségével vezette a vállalkozást. Közmegelégedésre.
Ahogy teltek múltak a reformkori évek, a Pilvax név nemcsak ismert, de fogalom lett. De erről elsősorban az egyre híresebbé váló törzsvendégek tehettek. (Megjelentek persze a beépített rendőrségi ügynökök is.
Maga a kávéház többféle és többnyelvű újságolvasásra és billiárdozásra adott alkalmat. És persze világmegváltó fiatal értelmiséghez méltó, szenvedélyes és szórakoztató vitákra.
Ami a fogyasztást illeti, kávéház volt és nem étterem. A kínálat a különféle kávék, péksütemények és sokféle likőrök voltak. Meg télen forralt bor, meg este krampampuli. 1847-ben aztán Pillvax úr, nem tudjuk miért, de úgy gondolta, szép volt, jó volt, elég volt. Továbbadta a bérleti jogot, bizonyos Fillinger János ismert kávésnak. Ő feleségével, úgy tudjuk, visszatért Ausztriába. Ott semmi különösebbet nem tett és 1849 nyarán viszonylag fiatalon, váratlanul meghalt. De a Pilvax név nálunk maradt.
Bár a legemlékezetesebb 1848-as évben már nem Pillvaxé volt a Pilvax, de ez legkevésbé befolyásolta a történelmi nyitva tartásokat. Aztán – mint tudjuk – a nevezetes törzsvendégekkel sok minden történt. Olyasmik amilyenekre 1848 előtt, még egy rendes, be kávélikőrözés után sem gondoltak. Nem tudjuk Pillvax úr később a száguldó események kapcsán, hallott-e még, egykori vendégeiről.
Aztán olyan idő jött el, amikor a Pilvax nevet le kellett venni a cégérről, mert nem kívánatos politikai asszociációkat keltett. Aztán évek múlva jobbra fordultak a dolgok, de a csataterekről, börtönökből visszatért törzsvendégek valahogy nem találkoztak a Pilvaxban. 1870-től hivatalosan is visszavették a Pilvax nevet, mint jó cégért. De ettől az egykori pezsgő hangulat nem tért vissza. A kávéház megmaradt a környékbeli kisiparosok, kiskereskedők, kispolgárok reggeliző és uzsonnázó helyének. Méghozzá évtizedekig. És ez így is maradt 1911-ig, amikor városrendezés kapcsán nemcsak a kávéházat, de az egész házat lebontották. A Pilvax story is azon nagy megoldandó vendéglátós rejtélyek közé tartozik, ami megmagyarázná mitől is sikeres bármely vendéglátó hely? Ilyen emberhez méltó gondokon érdemes gondolkozni.
Így aztán a fentiek szellemében, örömmel hirdetjük, hogy e havi rendes clubtalálkozónk pontos időpontja:
2016. március 17. (Clubcsütörtök)
Helyszín: Rozmaring Vendéglő (óbudai Duna part)
Javasolt kezdet: 18:30 óra
Clubestéinkre minden kedves clubtársunkat szívesen látjuk az egész országból – ha erre jár.
A többit pedig megbeszéljük, majd a clubban!
Kelt Óbudán, 2016. március avagy Böjtmás havának 9. napján
Ambassador üdvözlettel
S. J. clubkrónikás