Áthelyezett klubnap, aránylag szerény létszám, emelkedett elnöki bevezető, élénk eszmecsere, reális alelnöki programalkotás-vezénylés, babgulyás, jó hangulatú klubnap – távirati stílusban így lehetne összefoglalni az Ambassador Club Pécs hivatalos klubnapjának történéseit.

Elnök úr kérésének megfelelően a szokásos szerdai nap helyett csütörtökön került megtartása az Ambassador Club Pécs klubnapja. Ahogyan azt szokták volt mondani: kicsiny, de lelkes csapat vett részt az összejövetelen: Horváth Arszlán, dr. Kállai Sándor, Keresnyei János, dr. Kondor Tamás, Kovács Tibor, dr. Lustyik György, Seres László, dr. Síkfői Tamás és Szentiványi László barátaink voltak jelen a ma esti programon.

dr. Lustyik György barátunk, mint ahogyan azt egy újonnan választott elnöktől „joggal elvárhatunk”, egy nagyon összefogott, átgondolt és lelkes elnöki megnyitó beszédet tartott, amelyben a szándékot, a célt, az eszközöket hosszasan ecsetelte, hogy miképpen erősödjön, épüljön-szépüljön a klubbunk. Nagy sikert aratott a beszéd, és – ahogyan azt Kovács Tibor barátunk megjegyezte: „… ezt követően mindenki szájmenést kapott…”, amely nyilvánvalóan arra utalt, hogy a jelenlévőket mélyen éri.tette elnök úr felszólalása, és kolyan nekiveselkedtek a munkának, a programalkotásnak.

Szerencsére, Seres Laci barátunk, alelnökként, erősen kézben tartotta, szorosra fogta a „szétszaladó lovakat”, de így is tekintélyes programcsomag kerekedett. A 2016. évi programalkotás munkája még ma is zajlik a háttérben (a családi programok véglegesítésén, pontosításán dolgoznak az önkéntes szervezők, de Seres László alelnök úrnak köszönhetően már egy nyers vázlatot közzé tudunk tenni:

Ambassador Club Pécs 2016. évi program (tervezet)

 

Január

Beszámolók, választás

Február

dr. Síkfői Tamás előadása
Baranya gazdasága a globális környezetben I.

Március

dr. Vástyán Attila előadása
Ajak és szájpadhasékos gyerekek gyógyítása
sebészeti módszerekkel Magyarországon és Kárpátalján. Alapítvány bemutatása

 Április

Tiffán Imre borásznál borkóstolás és előadás meghallgatása a borkészítés rejtelmeiről.
Nemzeti Ambassador program Villánykövesden

Május

Hárs József bólyi polgármester úr meghívása.
Kötetlen beszélgetés a településvezetés mikéntjéről,
mely országos hírűvé tette a várost és a polgármestert

Június

Dr habil. Visy Zsolt Dsc Professor emeritus előadása.
PTE BTK Régészeti Tanszék.
A Római Birodalom története és régészete

 Július

dr. Síkfői Tamás meghívása otthonába teraszos beszélgetésre

Augusztus

Kenutúra Vízvár és Barcs között, Horváth Arszlán és Seres László szervezésében

Szeptember

Keresnyei János előadása
a digitális világról.
Ambassador Díj jelölés.

Október

Ambassador Díj átadása

November

Cserdi Község polgármesterének, Bogdán Lászlónak meghívása.
Kötetlen beszélgetés a romák helyzetéről, és a polgármester példaértékű tevékenységéről.

December

Évzáró program megbeszéléseF

Fotók és programtervezet: Seres László (Köszönjük szépen)