Kedves Jó Clubtársunk!
Hullatja levelét az idő vén fája,
Terítve hatalmas rétegben alája ….
Arany, Buda halála
Az Ambassador fáján is hullnak a levelek. Sokasodnak az évgyűrűk. Leperegtek az idei év levelei is. Rendezgetjük magunkban az év élmény-avarát.
Harmonikusan kialakult hagyományainknak megfelelően, a rendes havi clubtalálkozóknál is derűsebb, Clubév-búcsúztatóval – ha úgy tetszik Club-Karácsonnyal, Club-Szilveszterrel – zárjuk clubévünket és egyben elmúlt, kellemes negyed évszázadunkat.
Ha fellapozzuk régi clubkrónikánkat (zsebnaptárunkat), azt olvashatjuk, hogy 25 évvel ezelőtt, 1990-ben(!), december 20-án viszonylag egyszerűen koccintottunk az Új Évre. Mivel ez a program akkor csütörtöki napra, tehát clubnapra esett, ez arra enged következtetni, hogy a koccintás akkori törzshelyünkön a Kaltenbergben lehetett. Későbbi legendák terjedését segíti, hogy részletekre nem pontosan emlékszünk. Lehetnek még erről az időszakról kevés számú Alapító Atyák bizonyos oral history történetei – bizonyos balladai homályveszélyekkel.
Egykori Ambassador naptáraink, krónikáink, szűkszavúak. Kezdő clubkultúránk akkor még nem igényelte a kedvfelkeltő meghívókat. Oknyomozó logikánk azt valószínűsíti, az első években még nem alakult ki, a később hosszú éveken át sikeresen gyakorolt, családi jellegű clubkarácsony. Mint emlékszünk, ezt mindig egy-egy áldozatkész clubtársunk és nem kis részben annak megértő – sőt elnéző – felesége vállalta. Volt, aki sorozatosan vállalt. Ezek élményanyaga megmaradt, clubszemélyűségünkbe bizonyára beépült.
Talán még azt is elmondhatjuk az epigrammákat kedvelő klasszikus költővel, ilyenfajta társasélmények igényét „hagyjuk fiainknak örökül – ha kihúnyunk…”.
Az utóbbi nyolc év, clubtörténetileg úgy alakult, hogy a festői Szentendrén intünk búcsút az Ó esztendőknek (2008-tól). Ehhez kellett egy ötletes szervezőegyéniség, Fekete János exclubtitkár barátunk személyében.
Nagyon érdekesen csinálta. A minél alaposabb helyismeret megszerzése céljából vállalta, hogy kiköltözik Szentendrére. A minél jobb érdekérvényesítés céljából vállalta, hogy városi képviselő legyen. Azóta figyelmesen, értő szemmel – az a gyanúnk: naponta – járja a szentendrei vendéglátást. Látszólag inkognitóban italokat rendel, étlapokat-tanulmányoz , és hogy ne legyen nagyon feltűnő, ínyenc módra fogyaszt. Senki sem sejti, mindezt abból a célból, hogy a lehető legjobbat választhassa az év végi Ambassador clubestre. Valószínűleg csak így juthatunk el a megszokott év végi ünnepi feloldódáshoz, megbékéléshez, hangulatunkhoz.
Akkor térjünk is rá a mostani találkozóra, magára: Tehát, 2015. december 12. (Szombat Napja!)
Javasolt időpont: 16:30 óra, szentendrei HÉV Pályaudvar
Javasolt program: rövid, derűs séta az adventi Szentendrén (bizonyos mértékű forralt-bor és pálinka közelítések)
Javasolt múzeum: a felújított Helytörténeti Múzeum (Fő tér, 17 óra körül …). A már jól ismert művészettörténész asszony (Krizbai Éva) türelmes, gondos idegenvezetésével.
Vidám Vacsora 18:30-tól, Bükkös Hotel Étterme (Bükkös patak-part 16.)
19:30 Ünnepélyes clubelnöki Pohárköszöntő és Áldomás! Kedélyes, békebeli, baráti vacsora. (Étlapok megküldve)
„ Akinek ennyi jó kevés, Hadd érje gáncs és megvetés…” / Mozart : Szöktetés a Szerájból , Finale ! 1782 /
Azoknak a kedves clubtársainknak, távolabbi barátainknak, akik bármilyen okból nem tudnak élni a clubév-búcsúztató kellemes forgatagával ezúton kívánunk Kegyelemteljes Áldott Karácsonyi Ünnepeket és reánk hozandó Víg Esztendőt!
Kelt, Óbudán, minden magyar városok Öregapjában /Krúdy/ 2015. december avagy Karácsony Havának 4. Szt. Borbála napján.
Ünnepi Ambassador üdvözlettel
Ujlaky György Clubelnök
Fekete János Ex-Clubtitkár
S. J. Clubkrónikás