„Kedves Barátaink! Megint eltelt egy év, újra október van, ismét itt van az Ambassador Díj átadásának hagyományos ünnepe…” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Kovács Tibor elnök úr az ünnepi klubnapot, amelynek egyetlen napirendi pontja volt: az Ambassador Club Pécs Elismerési rendben, a több mint 22 évvel ezelőtt megfogalmazott eszmeiség alapján, a tagság egyhangú döntése alapján odaítélt Ambassador Díj átadása, a Díjazott ünneplése.
Az Ambassador Club Pécs 2015. évi Ambassador Díjasa: Prof. Dr. Papp Lajos szívsebész, nyugalmazott egyetemi tanár, a Pécsi Szívgyógyászati Klinika korábbi igazgatója.
Hagyományainknak megfelelően, a díjazott személyének „bemutatása”, az „indoklás” következett, amelyet egykori kedves tanítványa, volt munkatársa, klubtársunk, dr. Sárszegi Zsolt barátunk „terjesztett elő.
„A beteg java a legfőbb törvény (Salus aegroti, suprema lex esto)” – némi önkényességgel talán ezzel a Hippokratésznek tulajdonított aforizmával lehet jellemezni barátunk méltatását, amely a döntésünket is megalapozta a professzor úrral kapcsolatban; „A holisztikus szemléletű gyógyítás az embert egésznek tekinti, feltételezi testének, szellemének és érzelmeinek egységét. A holisztikus szemlélettel gyógyító szakember nemcsak a betegséget, a megbetegedett szervet, vagy testrészt, hanem a beteget gyógyítja, egészségét kívánja helyreállítani, fenntartani.” (Lelki titkaink – Tudástár)
Újabb önkényeskedéssel azt is mondhatjuk az idézet nyomán, hogy ez az egyike azoknak a pozitív tulajdonságoknak, tetteknek, amely miatt az Ambassador Díj odaítélésekor a Tanár urat választotta tagságunk.
„Nem is tudom, hogy mit keresek itt, miért érdemeltem ki ezt a díjat, hiszen háromszorosan bukott igazgató vagyok.” kezdte félig tréfásan, félig komolyan köszönő beszédét Papp Lajos professzor úr, utalva ezzel arra, hogy mindegyik igazgatói állásából úgy „tessékelték ki”, mivel mindig és kérlelhetetlenül a betegek érdekét helyezte mindenek elé.
A köszönésben az volt a legmeghatóbb, hogy szerényen elhárított magától minden érdemet – hisz’ mindig azt tette, amit tennie kellett -, és köszönetet mondott feleségének, Zsuzsa asszonynak (dr. Varga Zsuzsanna, ny. orr-fül-gégész, audiológus) a kitartásáért, a támogatásáért, a 48 éves boldog házasságáért. „Ha a díjat kettőnk között az érdemek alapján kellene megosztani, akkor talán a doboz lehetne az enyém, a többi őt illetné” – fogalmazta meg a professzor úr.
A díjátadást – ugyancsak a hagyományainknak megfelelően – díszvacsora és kötetlen beszélgetést követte, majd a nem túl késő este elbúcsúzván egymástól joggal gondolhattuk úgy, zárhattuk a napot úgy, hogy döntésünkkel a 2015. évi Ambassador Díj is a megfelelő kezekbe került.