Minden jó, ha a vége jó! – szokták volt mondani, ha valamilyen történetnek pozitív a végcsengése.
Na nem, nincs végtörténet, csak mintha a klubok összebeszéltek volna, a pécsi, 2010-es Nemzetközi Ambassador Clubok Elnöki találkozóját követően a korábbi pezsgést a megelégedett nyugalom váltotta; mindenki a maga dolgával volt elfoglalva – bár, nem mondhatni egyáltalán az sem túlzásnak, hogy sokan az életükért, megélhetésükért, családjukért, barátaikért küzdöttek, és nem volt idő felemelni a fejüket…
A mai napon tartotta a Nemzeti Ambassador Club Magyarország a küldöttgyűlését, ahol az elnökség számot adott az elmúlt időszakról, a gazdálkodásról, a küldöttek megvitatták a múltat, jelent és jövőt.
Mintha csak az előbbi sorokra akart volna a sors ráerősíteni; 8 fő jelent meg az időben meghirdetett Küldöttgyűlésre, és ők 3 klubot képviseltek: az Ambassador Club Budapest, az Ambassador Club Duna, és az Ambassador Club Pécs küldöttei gondolták úgy, hogy fontos ez a találkozó…
Nem könnyű időszakban vette át Héder Sándor a stafétabotot a nagy tekintélyű dr. Naszály Attila barátunktól; az előző több mint 20 év magasra tette a mércét. Az első egy-két év kezdeti lendületét aztán „keresztbe-vágta” Héder Sanyi barátunk egészségének drasztikus romlása. Nem elég, hogy az ország gazdasági helyzete krízisben volt/van, nem elég, hogy a klubok is a csendes visszavonultságban voltak/vannak, de Elnökünk kikezdett egészsége is rányomta a bélyegét a szervezetre.
A mai Küldöttgyűlést megelőzően majd két éve kellett volna már beszámolót tartania az Elnökségnek, de csak egy gazdasági beszámoló került a tagság elé, amely nem lett tovább tárgyalva (nem is volt nagyon mit beszélni róla, hiszen a számok korrektek voltak).
Az Elnöki beszámoló, és a Clubok Elnökeinek beszámolói is összecsengtek abban, hogy az önként vállalt feladatok teljesítése nagyobb energiákat követel mindenkitől, de éppen azért önként vállalt feladat, hogy megbirkózzunk vele – vagy éppenséggel azért birkózunk meg vele, mert önként vállalt kötelességről van szó.
Az említett beszámolók nyomán kialakult beszélgetésben is az kapta a legnagyobb hangsúlyt, abban volt a legnagyobb összhang, hogy bármennyire is nehéz a külső környezeti helyzet, mégiscsak az összefogás az, amely’ átlendíthet bennünket a holtponton.
A jelenlévők számos kapcsolódási pontot, lehetőséget vetettek fel az Ambassador Clubok együttműködése területén, mint pl. az előadók egymás közötti „cseréje”, közös családi kirándulások (Tiszakécske), közös Klubnapok (Villány).
A küldöttek kihangsúlyozták, hogy kiemelt fontossággal bír a jövő szempontjából a regionális klubok létrejöttének támogatása, amelyben mindenképpen a személyes támogatás a legfontosabb.
Nagy figyelmet váltott ki a budapesti klub, és a karlsruhe-i egyetem együttműködésének sikere, eredménye, amely az Ambassador Klubok együttműködésének sikere; már 6 magyar fiatalnak nyílt lehetősége az ösztöndíj-programban részt venni, és ugyan ez nem a reklám helye, de ahogyan a TV egyes műsorszámaiban szokták volt mondani: Ez az eredmény nem jött volna létre az Ambassadorok Nemzetközösségének támogatása nélkül… Köszönjük szépen!
Az Elnöki beszámolót, a Klubok elnökeinek beszámolóját követően a küldöttek ugyancsak megtárgyalták, és ugyancsak elfogadták a Kincstárnok előzetesen megküldött beszámolóját a Nemzeti Ambassador Club Magyarország pénzügyi helyzetéről.
Végezetül, de nem utolsósorban a Küldöttgyűlés megválasztotta a nemzeti Ambassador Club Elnökségét:
Elnök: Keresnyei János (RAC Pécs)
Alelnök: Naszály András (RAC Duna)
Kincstárnok: Farkas Győző (RAC Pécs)
Az egyebek napirendi pontja igazán már csak formalitás volt, hiszen nagyobb teret kapott a napirendek kapcsán a beszélgetés, mint az „adminisztratív beszámolók”.
A klubok képviselői megannyi ötlettel, friss tapasztalatokkal, és új reményekkel búcsúztak egymástól, és indultak – ki közelebb, ki távolabb – hazafelé.
És bizonyos, hogy a hazafelé vezető úton is még az Ambassadorokról szólt a beszéd…
