Magyar BankrendszerKedves Clubtársak !

A legutóbbi, szeptemberi clubestén ritka szép számban ültük körbe a clubasztalt. Még pótszékeket is kellett beállítani.

Az asztali beszélgetésre ajánlott témánk, a bankok, a pénzek kicsit rejtélyes világa, úgy tűnik mindenkit érdekel. (Főleg azok számára rejtélyes, akiknek nincs pénzük…)

Előadó clubtársunk, kicsit része, közeli kortársa a magyar banktörténelemnek.

Belülről nemcsak a páncélszekrényeket, az egykori magyar bankéletet is láthatta. A még egy-biztosítójú, egy-bankú szocialista bankéletet. Aztán láthatta sorra a bankfények kigyulladását. És látja a mostani biztonsági banklámpa világítást is.

Az egyszerű újságolvasó clubtag – különösebb bank-magánélet híján – a rendszerváltoztatás romantikus időszakából már csak itt-ott emlékszik lendületes jelszavakra. Egy időben minden újságban azt olvashattuk, ha majd kétszintű bankrendszerünk lesz, akkor meglátjuk, rendbe jönnek majd a dolgaink és lesznek még szép napjaink. Aztán azt vezércikkezték, könnyű belátni mennyire elemi érdekünk, a bankok feltőkésítése. Nem sokkal később csak ámultunk-bámultunk hányféle ajánlatot kapunk sokasodó imponáló-nevű bankjainktól. Alig hihető hitel-lehetőségeket, új életkezdésre biztató kamatokat. Talán volt bennünk bizonyos egészséges Bicska Maxis gyanakvás. „Ugyan kérem … mi egy bankrablás, egy bankalapításhoz képest…?

 

És hát megtanultuk sokféle titok lehet a világban, de a Banktitok az az: abszolút. Csak a jó Istennek, a Hazának, a Házastársnak tett eskühöz hasonlítható. Mostanában meg azt olvashatjuk, a bankszféra legfeljebb a kriminológia szakszavaival jellemezhető.

Kedves, nyugalmazott bankelnök barátunk a klasszikus közgazdaságtan, a józan makro-háztartási pénzkezelés észjárása szempontjából adott tájékoztatást. Próbált következtetni a jelenleg látható pénzmozgások egyszer, valamikor bekövetkező lehetséges következményeire. (Unokáink és érezni fogják.)

Kellemes asztali beszélgetés volt, pedig ahogy Rákosi elvtárs fénykorában szokta mondani: „a pénz körül megszűnik minden kedélyesség …” (Volt aki vette a fáradtságot és utána ment Rákosi legjobb közmondásainak – ezt Marx írja valahol. Valószínűleg ez volt a „Tőke” alapötlete …)

Így hát kedves clubtársaink, további jó beszélgetések reményében örömmel hirdetjük, e havi rendes clubtalálkozónk pontos időpontja

2014. október 16. (Clubcsütörtök)

Helyszín: Rozmaring Vendéglő Óbuda, Duna part

Kezdet: 18 óra

Javasolt beszédtéma: Hová utaztam a nyáron ?

A többit pedig megbeszéljük, majd a clubban.

Kelt, Óbudán,2014. október avagy Mindszent havának 9. napján

Ambassador üdvözlettel

S.J. clubkrónikás