Ambassador Club Budapest - fatányér, még üresenKedves Clubtársunk!

Legutóbbi májusi clubestünkön a szavazóképesség határán lévő létszámban ültünk össze. Ezzel nem kívánunk talányosan közérzeteket indukálni, mert határoznunk nem kellett. Csak étlap ügyben.

Beültünk a clubba és beszélgettünk. Az építő kritikáknak többször kitett Rozmaring étlap méltánylására megegyeztünk, hogy az „Óbudai fatányéros” azért itt egy olyan kínálat, ami igazán elfogadható.

Fatányér! Ezt valamikor a múlt évszázad elején hozták bizonyos egzotikumokat kutató konyhák divatba. A fatányéron elhelyezett étkek valami ősi, magyar, sőt hun, gasztronómiai emlékeket próbálnak előidézni.Legszebb sztyeppei emlékeink, nyereg alatt puhított húsok és felejthetetlen kumisz vedelések időszakából.

Talán Priszkosz Rétortól vették, aki huzamosabb időt töltött Attila udvarában és megfigyelte szokásait. Ő jegyezte fel, hogy amíg a hun sátorudvari establishment, újgazdag, sznob és parvenü törzsfői értékes étkészletekben ettek, addig a nagy fejedelem egyszerű fatányérból fogyasztott és fapohárból ivott. (Kicsit úgy érezhette magát, mint a krumplileves evő Kádár elvtárs, a gourmand Czinege miniszter elvtárs nyaralójában… ) Mi pedig csak örültünk, hogy vannak visszakívánható ételek is a Rozmaringba.

A hónap másik Ambassador eseménye, az Ambassador kirándulás volt.

Tiszakécskén találkoztunk, még családilag kibővítve sem túl nagy létszámban.Bár hosszasan, alaposan végiggondolva választottuk ki az optimálisnak tűnő időpontot az időjárás nem akart az évszaknak megfelelni. Kiránduló időnek jó volt, de Tiszakécske fő szolgáltatása mégis a víz, sőt gyógyvíz. Ehhez kissé biztató strandolós életforma illik és ez azért hiányzott.

Több mint, strandolós: vizilóvas! A vizilói életmodel legirigylésre méltóbb dagonyázó megjelenése. Amikor az élet értelmét már- már megtaláló ember és viziló, nyakig merülhet egy melegvizes medencébe és csak áramlanak belé a gyógyvíz nátriumai, káliumai, magnéziumai stb. A vizilóság apoteózisa, a vizilói lét és tudat. Ezen a hétvégén különfajta műszaki okoknál fogva korlátozva voltunk ebben a vízmerítkedésben. Az első nap még lehetett csobbani a melegvízbe, aztán a szomszédos strand átalakítási munkálatai ezt már nem hagyták.

Viszont, gondosan felöltözve el lehetett ücsörögni a felújított tornác alatt. Találgatni délutánra vagy délelőttre kisüt-e a nap? A reggelik, ebédek és vacsorák fogyókúrás kísértéseknek megfeleltek. A szolid italválaszték elfogadható volt. Gyula, a tulajdonos, külön pálinkával kedveskedett. El is fogadtuk. Kicsit kibeszéltük magunkat amúgy clubszerűen, kényelmesen amire már évek óta nem találtunk hétvégei lehetőséget.

Napközben ellátogattunk a tiszakécskei Rivierára ,a kanyargós Tisza partra is, ahol még idényeleji hangulatban várták az idényközepet. Ezen a Tisza parton elsősorban a bulizós, közép-tiszamenti fiatalságnak nyílik tér.

A fentiek alapján örömmel hirdetjük,hogy e havi clubtalálkozásunk pontos időpontja:

2014. június 19. /Clubcsütörtök/

Helyszín: Rozmaring Vendéglő

Kezdete: 18 óra!

Ami a programot és vezértémát illeti nem zárjuk ki : Meglepetés-vendég eljövetelét. ( De ez azért meglepetés, hogy meglepetés legyen.)

A többit pedig megbeszéljük majd a clubban!

Kelt, Óbudán, 2014. június 13-án avagy, Szent Iván havának, páduai Szt. Antal napján.

Ambassador üdvözlettel:

F. János s.k. t. titkár

S. J. s.k. clubkrónikás

 

Vigyázó szemetek … ! : www.ambassadorclub.hu

Tiszakécskei anzix:

Ambassador_Club_Budapest-Tiszakecskei-kirandulason-dr_Seregelyesi_Janos_2 Ambassador_Club_Budapest-Tiszakecskei-kirandulason-dr_Seregelyesi_Janos_1 Ambassador_Club_Budapest-Tiszakecskei-kirandulason-dr_Seregelyesi_Janos_3