Kedves Clubtársunk !
A múlt hónapban a clubban, csak kevesünkre borult rá a varázsos Duna parti este. A Húsvéti Ünnepek közvetlen közelsége valószínűleg nem annyira a nagypénteki magunkbafordulási, mint a nagyszombati Feltámadás érzeteket bontakoztatta ki clubtársaink többségéből. Időben indultak ünnepelni, kikapcsolódni, hétvégézni. Ez érthető. Kell az Ünnep.
Akik eljöttek Duna parti törzshelyünkre – kis vendéglő áll a nagy Duna mentében – azok éppen a Dunáról beszélgettek. Meghívott előadónk, mint a fővárosi árvízek szakreferense, igazán autentikus volt a mindannyiunkat egyre jobban érintő témában. Érdekes, látványos tájékoztatást adott. Nem titkolva, hogy a szakmai előrejelzések szerint, az utóbbi évtized rekord-árviz ismétlődéseire kell felkészülni. Az egykori kiváló mérnökök által kiépített imponáló biztonságú – egyébként többször megemelt – budapesti rakpartok szavatossága lejáróban van. A jövő nagy árvizei átcsapnak a jelenlegi gátakon. Nem beszélve a rakpart nélküli területekről pl: Margit sziget, Római part.
Természetesen vannak védelmi tervek, szakmai bizottságok, új műszaki csodák pl: mobilgát. Ez akár épülhetne is a rómain. De a helyi környezetvédő egyesületek ebben nem bíznak. (Az igen tiszteletre méltó, hivatásos aggódó zöldek, többnyire jónevű zongorahangolókból, flusztrált esztéta nagydoktorokból, összehasonlító vallástörténészekből állnak. Nem mintha Ők nem özönvizekkel víziolnának.
Csak a védekezést másként képzelik. Az eddig meghozott szakhatósági határozatokat reflex-szerűen megfellebbezik. Úgy tűnik, a jogorvoslati védelmek jobban vannak kiépítve,mint a gátak. (Ha Noét folyton megfellebbezték volna bárkaépítés közben…) Pedig, ha semmi nem akadályozná a sokak számára a megoldást ígérő mobilgát építést, akkor is másfél éves munkával kell számolni.
Addig persze meg kéne úszni, igazi nagy árvíz nélkül. Akkor talán hihetnénk, hogy kinn vagyunk a vízből. De hát ki vagy mi tud olyan : „zavaros, bölcs és nagy” lenni, mint a Duna…
A körültekintően tervezett tiszakécskei club-week-end időpontja tehát : 2014. május 30 – június 01. (rövid leírás honlapunkon, az Eseménynaptár-ban)
Reméljük normális évszaknak megfelelő lesz az időjárás! Reméljük jó emlékeinknek megfelelő lesz a hangulat!2014. Így tehát a fentiek alapján örömmel hirdetjük, hogy e havi rendes clubülésünk pontos időpontja :
2014. május 15. (Clubcsütörtök)
Helyszíne: Rozmaring Vendéglő
/Óbuda, Tímár utcai HÉV megálló/
Kezdete: 18 óra !
(Clubestéinkre, minden kedves Ambassadort és vendégét szívesen látjuk az országból és Erdélyből – ha erre jár!)
A többit pedig kedélyesen megbeszéljük , majd a clubban !
/Freiheit, Humanität und Gemütlichkeit !/
Kelt, Óbudán 2014. május avagy Pünkösd havának 7. napján
Ambassador üdvözlettel
F. János
t. titkár
S. J.
clubkrónikás
Ha pedig szabad időtök marad, böngésszétek az Ambassador honlapot! / www.ambassadorclub.hu /
Időszakonként, clubon kívüli ismerősök is rácsodálkoznak.