„Előttem az utódom” címmel is közzétehetnénk azt a nagyszerű hírt, hogy az Ambassador Club Pécs tagjának, dr. Ezer Ferenc barátunknak, elsőszülött fia – Ezer Ákos – szeretettel vár minden kedves ismerőst és ismeretlen Szigetváron, a Vigadó Kulturális Központban (Szigetvár, József Attila utca 9.), ahol 2013. augusztus 24-én 14:00 órakor kerül megnyitásra a „Hozott anyag” című kiállítása.

Ambassador Club Pécs - Ezer Ákos 'Hozott anyag' kiállítás meghívó 2013-08-24

Ezer Ákos is – mint a többi tehetséges „Ambassador-gyermek” – itt nőtt fel előttünk, közöttünk. A gyermekágy mögötti falra kent első „műve” után nem gondoltuk, hogy a festészet, a grafika, a rajz lesz számára a legfőbb kifejezési mód. 🙂

Láttuk rajzolgatni, vázlatfüzetében a hóna alatt közlekedni, volt időszak, amikor nem tudtuk, hogy zenélni vagy festeni fog-e a jövőben, és láttuk alakulni egyéni látásmódját, és büszkék voltunk rá, ha valamilyen úton-módon egy Ezer-festménnyel lepett meg bennünket – legyen az egy tenyérnyi vázlat, egy skicc, vagy éppen egy „igazi Ezer-festmény”.

Büszkék vagyunk lányainkra, fiainkra, és most konkrétan Ezer Ákosra, akinek kiállítására mindenkit szeretettel elvárunk!

Az érdeklődők egy kis ízelítőt tekinthetnek meg Ezer Ákos „gyermekünk” portfóliójából: