Ambassador Club Ambassador Club
Ambassador Club Budapest
Kedves Clubtársunk !
A hivatalosnak tekinthető világban, elkezdődött az Új Esztendő. Akinek pedig clubja van, abban a szerencsés helyzetben érezheti magát, hogy e mellett, elkezdhet egy clubévet is. Persze ha alkotmánybírói aggályoskodással vizsgáljuk a helyzetet, külön véleményben lehet jelezni, hogy ez kicsit Alapszabály ellenes. Hiszen clubalapszabályunk értelmében a clubév /a mi, kis konkrét clubévünk!/ márciustól márciusig tart – mivel egykor március hónapban alakult a budapesti Ambassador Club./
Így persze jogosan vethető fel, hogy akkor februárban is kéne tartani egy clubév-búcsúztatót?
Ezért a praktikus életszerűség kedvéért, tegyünk bizonyos engedményt, helyezkedjünk a liberális kiterjesztő jogszabály-értelmezés talajára és – ha némi fenntartással is – de fogadjuk el, hogy már megkezdődött az év.
Visszatérve a decemberi Clubév-búcsúztatóra, úgy érezzük sikeres, hangulatos volt. A clubtagság szinte teljes létszámmal vett részt, és viszontláthattunk néhány régen látott, kellemetes clubfeleséget is.
A Boromisza tárlat élvezhető volt. Ez a festészet szerencsére nem kívánt különösebb megfejtési képességeket. A Barcelona Tapas Étterem már több fejtörést okozott. Nem kis memóriatornát igényelt a pár héttel korábbi menüválasztások felelősségteljes felidézése. Szembesülni kellett egy szimultán rendelés, gasztro-izgalmaival, amit ráadásul egy katalán étlapra adtunk le? A kedves ifjú kiszolgáló személyzet elnézte rendelési tévesztéseinket.
Legfeljebb a borkitöltés gesztusaival, elegáns mértéktartásaival éreztette vendégi esendőségeinket. Mi meg ezt néztük el ? Nekik?
A fenti – néha szükséges – eszmei tisztázások után, lassan térjünk rá az új és himnuszírónk által is áhított: ? Víg Esztendőre ?!
Amivel lényegében megkezdjük 23. (!) clubévünket is.
Örömmel hirdethetjük tehát, hogy e havi és egyben ez évi első clubtalálkozónk pontos időpontja:
2013. január 17. / Clubcsütörtök ! /
Kezdete: 18:30 óra
Helyszíne: törzshelyünk, a Rozmaring Vendéglő Clubterme !
/Óbuda, rakpart, Árpád fejedelem utca126. Tímár utcai HÉV megálló/
Clubestéinkre szeretettel várunk minden Ambassadort az országból, Erdélyből és más Ambassador felségterületekről is.
Várható témáink:
Aktuális Ambassador Információk
Kedélyesnek szánt , korainkkal és végzettségeinkkel adekvát, informatív beszélgetés, clubtervek, clubábrándok , clubprogramok
Ambassador tudatunk mélyén azért nem felejtjük, maradt egy-két megoldatlan ügyünk. Babitscsal szólván : ??s mint unt homokját a homokóra, hagyja gondját az ó év az újra. hagyja gondját az ó év az újra.? [Ősz és tavasz között]
Pl. a kincstárnoki poszt. Ez nem a – bizonyos szempontokból – akár vonzó kincstárnoksággal való ellenérzés. Ambassador tudatunk alsóbb régióiban sejtjük, hasonló reakció vagy reakciótlanság lenne a helyzet más clubtisztség változása esetén is.
Ambassador tudatunkon talán átsuhan, és ha csak egy percre is, néhányunkat elgondolkoztat, hogy ez már a 23. clubévünk! Ez lehet remény is, hogy immár 22 év clubtapasztalata áll mögöttünk a néha jelentkező clubproblémák optimális megoldására.
Mint tudjuk, a pécsi Szent György Lovagrend felhívására, a pécsi Ambassador Clubbal karöltve kincstárunkból hozzájárultunk a karácsonyi pécsi melegétel-osztás költségeihez. Mit mondhatunk: ??nagy, álmos dzsungel volt a lelkem s háltak az uccán ?? tanultuk valamikor diákkorunkban a költőt – némi hitetlenkedéssel. /A vers címét talán el is felejtettük: József Attila: Hazám/
A többit pedig megbeszéljük,majd a: clubban !
Kelt, Óbudán, a 2013.év január, avagy Boldogasszony havának, 9. napján
Ambassador üdvözlettel
Fekete János s.k., mint clubtitkár
dr. Seregélyesi János s.k., mint clubkrónikás
Lásd még: www.ambassador.pecs.hu, www.ambassador-kisber.hu, www.ambassador-duna.hu