Ambassador Club Ambassador Club
Ambassador Club Budapest
Kedves Clubtársaink !
A legutóbbi, szeptemberi clubesten szép számban ültük körbe a törzsasztalt. Asztali beszélgetésünk témája köztéma volt, a Köz-Média, elsősorban a Köz-TV. Ez ugyan evergreen téma, mindig aktuális. Nekünk szól, rólunk szól. ?Korábban mi voltunk a ? Kedves közönség? , még korábban a ?Mélyen tisztelt publikum. ? Most pedig- ha hajlandóak vagyunk TV-t nézni – mi vagyunk a ?médiatartalom szolgáltató? által kiszolgálni kívánt néző.
Minket igyekszik a maga módján szolgálni minden hatalom. Persze úgy, hogy közben hasson is reánk. /Ez lenne a : Hass, alkoss gyarapíts??/. Valami olyasmit érezhet, minden kedves hatalom, hogy egy varázsdoboz-féle került a birtokába. Ha megérti a doboz kezelési titkát, örök választási győzelmet nyer, ha nem hát ?Törjön százegyszer százszor -tört varázs.?
Újságíró vendégelőadónk, elsősorban közszolgálati TV-s tapasztalatait osztotta meg velünk. Ő olyan típusú szerkesztő, aki jóhiszeműen hisz a szakmai mindenhatóságban. Úgy gondolja a szakmai felkészültség, az igényes szakmai megoldások semlegesíteni tudják a nyers politikai tölteteket. A néző, az állampolgár, a választó, vagyis a közvélemény pedig sokszor úgy érzékeli, hogy inkább a politika bukéja üt át a journalista hitvallásokon.
Pedig milyen szépen, szinte himnikusan mondja az Alaptörvény :
?Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét?? / IX. cikk 2 /
Erre szinte egy fúga dallamszerűségével bontakozik tovább a Médatörvény : ?A közszolgálati médiaszolgáltatás a demokratikus társadalmi rend megfelelő működésének elengedhetetlenül szükséges feltétele. ? /II. fej. 6. §/
Egyrészt meg kéne oldani a mindennapi történésekről való pontos tudósításokat. Ki gondolná, hogy ez nem is olyan egyszerű. A történéseken nem jelenik meg az akit várnak, ellenben ott van akit nem szeretnének, hogy ott legyen. No kérjük a szíves tudósítást?
Másrészt meg kéne oldani a szórakoztatást és a kultúra közvetítést. De a mindenkori kedves hatalom néha több ambícióval, tudni véli min lehet szórakozni és mi legyen az a kultúra ami alkalmas a lenyűgözésre. Szerkesztő úr ! Vétel !
És akkor még ott van a pénz. Ki keresheti a pénzt? És milyen műsorral keresheti? Beláttuk, több vacsorát is végigbeszélgethetnénk ezekről, mégse jó gyomorral kelnénk fel az asztal mellől.
Node, kapcsoljunk az Ambassador csatornára.
Az elmúlt hetekben kissé közvetett úton tudomást szereztünk arról, hogy Kisbéren egy újabb Ambassador club alakult vagy alakulni kíván.
Örömmel és szeretettel üdvözölnénk Őket – ha tudnánk kik is Ők? Az internetes híráramlás bámulatra méltó könnyedsége, de más szempontból hűvös személytelensége, nem pótol egy hagyományos egymásnak való bemutatkozást és megismerkedést. És az Ambassador hagyományokat őrző club.
Más! Bizonyára eljutott a kedves clubtagsághoz a Titkár úr karácsonyi ajánlata. Még időben vagyunk. Komoly felelősséggel tudunk visszajelezni.
Mindezen eltöprengések hatása alatt örömmel hirdetjük, hogy e havi rendes clubestünk pontos időpontja :
2012. október 18. /Clubcsütörtök /
Helyszín: Rozmaring Vendéglő
/Óbuda, Rakpart, Tímár utcai HÉV megállónál/
Kezdet : 18:30 óra !
Várható témáink
- Aktuális Ambassador Információk
- Ambassador asztali beszélgetésVendégelőadónk: Dr.Czaplovits Árpád úr történész, kultúrdiplomata, vállalkozó, az ungvári Egyetem volt oktatója.Témánk: Ismeretlen szomszédunk : Ukrajna
- Egyéb
Clubestéinkre az országból és Erdélyből, minden kedves clubtársunkat és vendégüket szívesen látjuk ? ha erre jár!
A clubkincstárosi pályázat eredménytelensége miatt újabb pályázatot hirdetünk. De mindenki egyenlő esélyekkel pályázhat.
A többit megbeszéljük: majd a clubban !
Kelt, Óbudán, 2012 október avagy Mindszent havának 10. napján
Ambassador üdvözlettel
Fekete János s.k.
clubtitkár
dr. Seregélyesi János s.k.
clubkrónikás
U.i.: Ambassador információk a világhálón
Ambassador Club Pécs | Ambassador Club Duna | Ambassador Club Kisbér |