Ambassador  Club                                         Ambassador  Club

Ambassador  Club  Budapest

Kedves   Clubtársunk!

Hagyományaink szerint, márciusban megtartottuk ez évi rendes Közgyűlésünket.

A Közgyűlésen nyolcan jelentünk meg, ketten kimentették magukat, így Közgyűlésünk határozatképes volt.
A kérdés, milyen határozatokat  hoztunk ?

– Az elnöki és kincstárosi beszámolókat elfogadtuk.

– Az ez évi programokra vonatkozóan egy olyan javaslat hangzott el, hogy az első félévi  előadókat /témákat  válasszuk saját clubtagságunk  lehetőségeiből.

Nem véletlenül választjuk gondosan clubtagjainkat, így azok érdekes, színes, akár elgondolkoztató  egyéniségek. Ezért aztán mi is ki tudunk  ?rittyenteni ? /talán így hirtelen lehet, hogy  nem a legjobban kifejező  szó?/ egy-egy igazán izgalmas  előadást.

Az előttünk álló hónapokban pl : Elnökünk gazdag  távol keleti  ismereteiből és tapasztalataiból , a mindig aggodalmakkal  terhes  magyar gazdaság  Rózsahegyi Gyuri féle elemzéseiből, és  Hegedűs Attila nemzetközileg is jegyzett , gyümölcsnemesítő  kísérleteiből kívánunk  okosodni.

Ha eljő a november, eljő  novemberi vendégünk a : Koncz Pista is.

Tekintetes Titkárunk szívesen mozgósítja  szentendrei hivatalos és nem hivatalos kapcsolatait. Így haladó  hagyományként  könyvelhetjük hogy az év végi  clubévbúcsúztatót ismét Szentendrén képzeljük. A  nyárelőn pedig  tervezünk egy családi szentendrei Skanzen  kirándulást.

Pálfalvi  Feri vigyázó szemeit  Tiszakécskére veti. Itt május végére  jelöltünk ki  a hagyományos kirándulást. / Konkrétan a május 20., ill. a május 27-vel kezdődő  hétvégére gondoltunk.

Ezzel  nagyjából  felvázolódik  az éves program skicce?

Ehhez még hozzáadódhat bármi nagyszerű ötlet.

 

A tisztelt clubtagság nagyjából már értesült, hogy április 7-én a Rozmaringban összeült az Ambassador Nemzeti Küldöttgyűlés.

Rajtunk kívül,  a pécsi, és a két ceglédi Ambassadorság  képviselői  ülték körül a Küldöttasztalt. /A folyamatosan alakuló  új pesti  club és kolozsvári  clubtársaink   üdvözletüket küldték./

A  tisztújítás  eredményeként : dr. Naszály Attila barátunkat: Alapító és Tiszteletbeli Elnökké, Héder Sándor barátunkat /Pécs/ a : Nemzeti Club Elnökévé , Farkas Győző barátunkat /Pécs/:  Nemzeti Kincstárossá, Bitay Endre barátunkat /Cegléd 1994/:  Nemzeti Titkárrá,  Sági József barátunkat /Cegléd/:  Nemzeti   Alelnökké   választottuk.

Amit a nemzetközi clubéletről tudni lehet, augusztusban  Berlinben lesz az ez évi rendes  Nemzetközi  Clubtalálkozó ? különös tekintettel a német club  50. éves megalakulására.

Mindezen  Ambassador információk  hatása alatt hirdetjük, hogy a mi kis clubunk  e havi rendes  clubtalálkozója  :

Április  21-én  /Zöldcsütörtök/  lesz.

Helyszíne:   Rozmaring Vendéglő

/Óbudai rakpart   /

Kezdete:  18  óra

Témánk:

1.  Japán   –   rengés előtt  és rengés után!

Előadó :  Ujlaky   György  úr / Clubelnökünk, ny. , Japánban szolgáló diplomata  /

2.  Egyéb

/Clubestéinkre  az összes többi  Ambassadort és vendégét szívesen látjuk    –    ha erre  jár ! /

 

Clubkincstárosunk  havi  tiszteletteljes üzenete :

? Minden ország támasza , talpköve a tiszta clubköltségvetés,

mely ha megvész,

Róma ledűl, s rabigába görbed?

 

Ezzel búcsúzunk, a többit pedig megbeszéljük majd a  clubban!

 

Kelt, Óbudán 2011. április  avagy

Szent György havának  13.napján

 

Ambassador  üdvözlettel:

 

 

Fekete  János s.k.

clubtitkár

Seregélyesi János s.k.

clubkrónikás