Ambassador Club Pécs Klubnap vendége: dr. Káldy József

Ismételten egy tartalmas, élményeket adó, kellemes programon vagyunk túl.

I.

Elnökünk szavaival élve éves programunk ?kilógta magát?, elfogadtuk, rövidesen honlapunkon is látható lesz.

Lesznek jó kirándulások, várhatóan érdekes előadások, bízom benne, ebben az évben is érdemes lesz klubba járni.

II.

Vendégünk is volt, még pedig abból a tisztelni való embertípusból, akik egész életüket egy ügy érdekében élik le.

dr. Káldy József 33 évig munkálkodott szeretett területén, a ranglétrát fokozatosan végig járva lett Baranya első számú ERDÉSZE. Még most is, amikor munkakönyvileg már másként él, többes szám első személyben beszélt volt munkahelyéről, kollégákról, az erdőről. Előadása kellően lekötötte mindannyiunk figyelmét, ez kiderült a sok-sok kérdésből is, amelyekre kielégítő válaszokat kaptunk.

Köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat.

Az elnöki zárszó után elégedetten távoztunk, még időben haza is értünk, hogy belenézhessünk a Reál meccsbe, s megtudjuk ismét kaptunk a jó sorsunktól egy Barca-Reált.