IAC Találkozó Pécs 2010

Kedves Ambassadorok, Barátaim, Vendégeink!

A pécsi regionális Ambassador Club elnökeként, az egész klub nevében köszöntelek benneteket a Nemzeti Klubok Elnökeinek Találkozóján, Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában!

Pécs, a határok nélküli város: nyitott szomszédai, látogatói felé és nyitott az új ötletek, elképzelések irányában is. A Nemzetközi Ambassador Klub szintén egy határok nélkül működő szervezet, ezért büszkék vagyunk, hogy 1993-ban a pécsi regionális klub is csatlakozhatott az Ambassadorok nemzetközi szervezetéhez.

Erre a találkozóra 12 országból érkeztek vendégeink, a világ számos tájáról. Ha a határok nélküliségről beszélünk, akkor itt Magyarországon automatikusan eszünkbe jutnak azok a határok, amelyek 20 évvel ezelőtt még fizikailag is körülvettek bennünket és amelyeken csak minden harmadik évben tudtunk átkelni. Amikor az európai közösséghez csatlakoztunk, akkor ezeket a fizikai határokat el tudtuk bontani, most a mentális határok lebontása a feladatunk.

Nyitottak akarunk lenni az új gondolatokra, új elképzelésekre, és  meg akarjuk ismerni Ambassador barátainkat. Érdekel bennünket, hogyan gondolkodtok, milyen kihívásaitok vannak, mi motivál benneteket és mit jelent számotokra Ambassadornak lenni. Ebben a 3 napban mi is szeretnénk megmutatni nektek, hol élünk, hogyan gondolkodunk, hogyan képviseljük az Ambassadorok értékeit: a barátságot, a humanizmust és a toleranciát.

Remélem, élvezetes lesz Pécsett való tartózkodásotok! Azt kívánom mindannyiunknak, hogy legyen részünk inspiráló beszélgetésekben, új kapcsolatok építésében és emlékezetes élményekben!

Ambassador Club Pécs - hivatalos logó