Ambassador Club PécsClubunkban – értékeink mellett – fontos összetartó erő a hagyományok tisztelete. Hagyományaink egy részét készen kaptuk azzal, hogy csatlakoztunk a Nemzetközi Ambassador mozgalomhoz. Másrészt elhatároztuk, hogy miből kívánunk hagyományt teremteni. Belevágtunk új dolgokba, amelyekből annyi örömünk lett, hogy úgy döntöttünk: feltétlenül ismételnünk kell. Így vált hagyománnyá, hogy (immár hetedik éve) az áprilisi clubülést a Tiffán Pincében tartjuk.

Házigazdánk Tiffán Imre minden évben nagyszerű vendéglátó, borai pedig fantasztikusak. Persze mindez nem jöhetett volna létre, ha Kasó Tamás clubtársunk nem vállalná minden évben a szervezés terheit, melyet ez úton is köszönünk!

A kulináris élvezeteken kívül arra is sort kerítettünk, hogy megbeszéljük, a Pécsi Ambassador Club mit kíván tenni a nemzeti Ambassador mozgalom fejlődéséért. Fő elvként abban maradtunk, hogy mint pécsi club példamutatásunkkal, értékeink melletti elkötelezettségünkkel szeretnénk befolyásolni a körülöttünk lévő társadalmi folyamatokat. Mindezeket nem erőltetetten, kampányszerűen fogjuk tenni, hanem az organikus fejlődés elveit szem előtt tartva, a következő lépésekkel:

  • A jövőben a többi hazai Ambassador clubokból hívunk vendégeket, illetve mi is ellátogatunk a többi hazai clubhoz.
  • Vendégeket hívunk Debrecenből, Kaposvárról, Szegedről, hogy a körünkben megtapasztalhassák az Ambassador szellemiséget. Kiemelten figyelünk Szegedre, ahol már létezik egy érdeklődő közösség.
  • Mindannyian törekszünk arra, hogy baráti, ismeretségi körünkből olyan embereket hívjunk meg, akik számára érték lehet a tartalmas klubélet.
  • Éves programjainkat elküldjük a társ Ambassador cluboknak és egyben invitáljuk is őket a programjainkra.
  • A júniusi Pécsett megrendezendő Nemzetközi Ambassador találkozóra meginvitáltuk a hazai clubokat is és külön lehetőséget fogunk arra biztosítani, hogy jobban megismerjük egymást.

2010-ben clubéletünk legnagyobb kihívása és lehetősége a júniusi Nemzetközi Ambassador találkozó megszervezése.  Elhatároztuk, hogy a következő két clubülésen teljes figyelmünket az esemény megszervezésére fordítjuk, illetve, ha szükséges, külön is találkozunk.

Barátsággal!

 

Héder Sándor

elnök