Ambassador Club                                                             Ambassador Club

Ambassador Club Budapest

KarácsonyKedves  Clubtársunk !

A legutóbbi  clubestünkön, novemberi hagyományainkhoz híven,   Koncz  Pista  barátunkkal  találkoztunk.   Ő  minden novemberben a vendégünk, mindig , egy-egy új és érdekes könyvét mutatja be sőt dedikálja is.

Némi kérésre, egészen valószínűtlenül dicsérő  jelzőket is hajlandó dedikálni  a  mértékvesztésre  hajlamos olvasó számára.

Meglepetés is várta a szorgalmas clublátogatót. Koncz Pista elhozta művészbarátját az énekes-gitáros Gerendás Pétert, aki-  mit tudott mit tenni  – énekelt és gitározott is. Kellemes este, volt utoljára talán Tinódy Lantos Sebestyénnel  teltek ilyen kellemesek a clubesték, jónevű végvári clubokban, jól sikerült portyák után.

A hónap első hetében, clubunk képviseletében sikerült eljutnunk  Pécsre, clubtársaink  clubestjére. Clubtársaink  felelőséggel készülnek a jövő évi  nemzetközi Ambassador  Clubtalálkozóra.

A kialakult időpont:

2010. június 24 ? 27 .


De most , kialakult adventi  szokásaink értelmében forduljunk  még az  idei Ünnepek irányába.  Beszéljünk kis clubunk  Adventi  Évbúcsúztatójáról, ami felfogható  Clubkarácsonynak ? Clubszilveszternek is.

Ismét lepergett egy év az Idők Rokkáján. Hullatja levelét az Idő  Vén Fája.

A clubévgyűrűk  már 19-szeresen csavarják körbe a pesti  Ambassador  Fát. 19. clubévadunkat zárjuk. Lehetőségeink  szerint  egy kissé ünnepélyesen de  remélhetőleg vidáman búcsúztatjuk a clubévet.

Amint  arról a kedves clubtársak már értesültek , a mi kedves titkárunk ? nevezzük a nevén : Fekete János úr ? felhasználva szentendrei kötődéseit, a szokásos és elvárt clublakoma /Platon ! / elött képtárlátogatásra invitálja a szép számmal jelentkező clubtársakat és vendégeiket.

/Tekintettel a clubtagság átlagéletkorára, ezek között a vendégek között egyre ritkábban fordulnak elő  váratlan hölgyvendégek, és egyre biztosabban  köszönnek vissza a legendás Ambassador Feleségek. Ez természetesen nem hiba –  csak egy krónikási  észrevétel. /

Node lássuk az  évbúcsúztató  forgatókönyvét !

Tehát az év utolsó clubtalálkozójának időpontja : December  19 ! /Szombat /

Még pontosabb időpont :  17:34  !

Helyszín : Szentendrei HÉV  megálló. Itt maga a clubtitkár úr fogad minket.

A találkozás örömétől kialakul egy alapvidámság.

Séta a  Czóbel  múzeumig. A bájos kisváros hangulatától a társasági  alaphangulat fokozódik.

Egy  Czóbel  életműben jártas  művészettörténész  bemutatja a kiállítást. A tárlat hatására a már fokozódó hangulat  magasabb hangulati szférákba emelkedik.

A vizionális szépségeket befogadó  Társaság átsétál a Fő térre a Kereskedőház Cafe & Restaurant-ba. A felszolgált ételek és italok láttán az eddigi ? már  elég rendesen kialakult ? hangulat  még tovább fokozódik.

/ Az étel- és itallap –  a titkár úr jóvoltából ? már korábban eljutott a clubtársak  címeire. /

Az elfogyasztott ételek és italok hatása alatt az egyébként szépen  fejlődő  clubhangulat  már  minőségi változásba csap  át.   És akkor jön :

A  Clubelnök úr pohárköszöntője !

Az Elnök úr, röviden, vidáman, tréfásan, méltatja  az eltelt clubévet és  köszönti  az  Ambassador  Családot.

Az alapvidámságtól kialakult, a városi hangulaton fokozódott, a tárlat hatására emelkedett, a vendéglő kínálatára minőségi változásba csapott clubhangulat,  a tetőpont felé közeledik.

A megfoghatatlanul ritka jó  hangulat , egészen  a  távozásig kitart.

A szentendrei  Adventi  Clubévbúcsúztatóra az országunkban lévő valamennyi  jelentkező clubtársunkat   szeretettel  fogadjuk.

Azoknak a clubtársainknak akik valamely  oknál fogva mégse tudnának  részt venni, ezúton kívánunk:  Áldott  Karácsonyi Ünnepeket  és  Szerencsés, Boldog  Új Esztendőt !

Kelt, Óbudán 2009. december, avagy Karácsony havának 11.napján.

Ünnepi  Ambassador Üdvözlettel

a clubtisztségviselők


Ambassador                   Ambassador                         Ambassador