Ambassador Club                                                Ambassador  Club

Ambassador Club Budapest

Kedves  Clubtársunk  !

Legutóbbi clubestünkön régi  barátot köszönthettünk a      törzsasztal mellett.

/Este az Ambassadorok között ? ahogy Bartók mondaná /

Gálszécsy  Bandi barátunk, alapító  clubtagunk nem egyszerű vendég, a kezdeti –  leglelkesebb  –  clubévek clubtársa.

A csodavárásokkal teli  1990-es  esztendőt írtuk. Márciusban megalapítottuk kis clubunkat. Bandi intézte a Bíróság felé való nyilvántartásba vételünket. Aztán valamikor nyáron megpezsdült körülötte is a világ és egyszerre csak, miniszter lett.

Azóta sok sört megittunk a törzsasztalok mellett, van tehát kellő történelmi távlatunk. Dr. Gálszécsy  András miniszter úr azon rendkívül kevés egykori miniszterek közé tartozik, akit  most is szívesen hívnak a mindenféle médiumok vendégnek, mert  megmaradt normális hasznos, köztisztviselőnek, értelmiséginek  – polgárnak ? ahogy Ő mondta és érti.

Nem szállt fejébe a bársonyszék, nem spekulált  visszaélésekre, nem nyilatkozott kínos hülyeségeket  amelyeket  követően le kellett volna inni magunkat szégyenünkben a legközelebbi clubesten.

/ Lehet, hogy segítette ebben Ambassador  mivolta ? /

Ez annál is inkább komoly teljesítmény, mert ? mint tudjuk ? valószínűleg a legkényesebb terület  irányítását, újjászervezését kapta.

E havi clubtalálkozónkon ismét egy régi barátot köszönthetünk. /Tartsuk folyamatosan karba, régi barátságainkat ? ez lehetne akár Ambassador   Alapelv  is. /

Koncz Pista ,művésznevén – a bizonyára teljes inkognítót biztosító – Sz.Koncz István , mint egykori kultuszminisztériumi  sajtószóvivő pedig a mi kezdeti, vidám, lelkes  clubösszejöveteleinken kapott kedvet a pécsi  Ambassador  megszervezésére.

/Hiába egy patinás – patinatizálódó  – clubnak  megvannak a történetei  sőt legendái?/

Pistánkról tudjuk,hogy minden évben ír, sőt ki is ad/ ! /  egy könyvet amit szűkebb tágabb olvasó körben bemutat. Mostani témája a pécsi, pécsi kötödésű  orvos-tudós  társadalom  anekdotakincsekben.:

?Fele játék, fele gyötrelem?  –  mondta talán Szentágothai  professzor valami tudósi titkokat firtató , okoskodó riporteri kérdésre.

Ami a nemzetközi clubéletet illeti a szeptemberi Szent Galleni  clubtalálkozón igen elismerően nyilatkoztak pécsi clubtársaink honlapjáról, mint a nemzetközi clubhonlap próbálkozások talán legsikerültebb  termékéről.  Reméljük  mindenki olvassa :

www.ambassador-pecs.hu !!!

Akkor talán más nem is marad , hogy örömmel hirdessük, e havi rendes clubülésünk pontos időpontja :

November 19. / Clubcsütörtök/

Kezdete : 19  óra

Helyszín: óbudai Rozmaring Vendéglő

/ óbudai rakpart,- Árpád fejedelem u. 125. /

Ezekre a clubtalálkozóinkra  minden kedves, Pesten járó vidéki clubtársunkat és vendégét is  szívesen látunk.

Várható  témáink :

1. Aktuális Ambassador Információk

2. Beszélgetések a Törzsasztal mellett :

? Fele játék ? fele gyötrelem ?- könyvbemutató!

Vendégelőadó : Koncz  István úr

3. Egyéb

Itt kivánjuk jelezni, hogy közeledik a december, a clubévbúcsúztató, az Ambassador  Karácsony, vagy Szilveszter, vagy amit akartok.

Ismét ötleteket, javaslatokat, programajánlatokat kérünk !

A Kincstáros úr  felhívja a figyelmet egy Keynes / bizonyos körökben ismert szerző / clubtagdíjakkal kapcsolatos kutatásaira, miszerint a pontos tagdíjbefizetések multiplikátor-hatása emeli a clubköltségvetés biztonságát ez helyreállítja a beruházások és megtakarítások közti egyensúlyt. / J.M. Keynes : The General  Theory of Employment – 1936 London /

Akinek füle van az hallhatja !

Kelt, Óbudán 2009. november avagy Szt.András havának 13.napján

Ambassador  üdvözlettel

Fekete  János  clubtitkár

S.  J.    clubkrónikás