Kedves Clubtársunk !

A nyári hónapok clubtalálkozói kis létszámúak, a távollétek eleve igazoltnak tekinthetőek. Júliusban is hárman ültünk az óbudai törzsasztal mellett.

Pedig szép kedves Nyár este volt, madár dalolt a fán. A nemzeti és nemzetközi Ambassador híráramlás is lelassult. Ezért adjuk üdítő nyári hírül, hogy két vitorlás barátunk, Fekete János és Tóth Miklós úr, más más hajókkal ugyan, de rajtolt az idei balatoni Kék Szalag versenyen is.

Amint köztudott az idei versenyt komoly vihar nehezítette.Tőlük szerzett közvetlen információnk alapján a szakvitorlázás nemzetközi szabályai és hagyományai szerint úgy érzik, helytálltak. Ezért tiszteletükre a legközelebbi clubtalálkozón, egy Cordon Bleu tál elfogyasztását javasoljuk. Repülj hajóm…

Augusztusban a clubcsütörtököt, clubhagyományosan, elcsúsztatjuk a hó 4. csütörtökére, az augusztus 20-i Ünnepségek közvetlen közelsége miatt. Tudjuk, egy jól sikerült clubeste is felér egy kisebb ünneppel, ezért sem jó az ünnepek torlódása. Tapasztalatunk szerint a klasszikus nemzeti nyári szabadságok időszaka augusztus 20-ig tart, ezt követően már nem nagyon vesszük komolyan a nyarat. Ilyenkor már visszaszállunk.

Augusztus 20-a még tűzijátékos ünnep, úgy érezzük Szent István királyunk kései ajándéka. Adekvát ünnepi ételekkel és italokkal. Van megértés bennünk, hogy ezt minden rezsim igyekszik kisebb–nagyobb trükkökkel (pl: az új kenyér ünnepe stb.) a maga jogos hagyatékának tekinteni. Egyben felhasználni a saját bölcs, a nagy királyhoz méltó kormányzatának ünnepeltetésére is. Ez állampolgárilag bizonyos mértékig (!) még el is nézhető.

Mi az ünnep-tájt inkább azon próbálunk történetileg elmélázni, milyen lehetett István királyunk vendégasztala, királyi konyhája?

Kell némi történeti képzelőerő, mert étlap az nem maradt fenn. Nagy krónikaíróink Anonymus, Kézai Simon,Képes Krónika stb., valahogy nem fordítottak gondot erre. De ez jellemző az általános nemzetközi krónikairodalomra is. A gasztronómia nem volt krónikatéma. Csak a hülye csaták…

Valljuk be, ha azon több tucat komoly történész évszázadokig vitatkozik, hogy pontosan ki is lehetett egy Anonymus, akkor minden különösebb tudományos felelősség nélkül találgathatjuk, mik lehettek István királyunk kedvenc ételei. Bizonyára maradt még a XI.századi királyi konyhán a népvándorlási korokból hozott jónéhány ősmagyar fogás.

Ez valószínűleg megegyezett a közép ázsiai, sztyeppei, türk típusú szomszédnépek ételrepertoárjával. Nem lehet véletlen a feltűnően sok ótörök étel, ital alapszavunk. Kiváló nyelvészünk, Gombocz Zoltán szerint pl: a búza, árpa, rozs, kenyér,lepény, tarhonya, sajt, túró, író stb. Ezek a sztyeppei szép napok a Kr.u.-i V.-VI.-VII.századra tehetőek. És ilyen szép ótörök szavunk a szőlő, a bor, seprő, ser, szesz – a pálinka már nem.

A nemzeti érzelmi örökségek fontos része a szőlő és borkultúra. Ezt több nép is szereti saját találmányának tekinteni. Bizonyos kutatók /pl: Kiszely István / szerint, a szőlő géncentruma közép-ázsiai eredetre utal. (Itt azért kérjük, kiváló gyümölcstörténész clubtársunk Hegedűs Attila véleményét is.) Lehet, hogy a népvándorlás viharaiban néha otthagytuk szőlőültetvényeinket, de a Kárpát medence is fejlett szőlőtermesztéssel csábítgatott. Így tehát, István asztalán ott voltak a boros-serlegek, ivókürtök.

Sokan tudálékoskodnak, hogy sztyeppére szakadt eleink főleg a kumiszt nyakalták. Ez – mint tudjuk – erjesztett, alkohol tartalmú kancatej. (Nekünk ilyen nem jutna eszünkbe.) Nekik is azért kellett erjeszteni, mert az ázsiai embertípus, mint szervezet, állítólag nehezen emészti a tejtermékeket. (Itt azért kérjük, kiváló anatómus clubtársunk, dr. Naszály Attila véleményét is.) Viszont elődeink szerencsés szervezetnek mondhatták magukat elfogadható alkohol tűrésükkel. Ezért nem volt akadálya bor csinálásaiknak, ser főzéseiknek. Ezek a borok, minden bizonnyal fehér borok voltak.

Anonymus gyakran hivatkozik a magyar vezérek bizonyos „Áldomás” kultuszára. Minden fontos döntés, projekt után következett az un.: Áldomás. („ … Magnum aldamas fecerunt”.) Ez nemcsak szolid koccintást hanem komolyabb lakomát is jelentett. Ezt nem illett 3 napon belül, kurtán-furcsán abbahagyni.. („ Szent Kelet vesztett boldogsága, Ez a gyalázatos jelen …” szokta Ady mondogatni a detoxikálóban…)

Azért itt-ott maradtak használható dokumentumok. Azt például biztosan tudjuk, hogy István idején, a pannonhalmi monostorban 36 szakács sürgött-forgott. Ez meglehetős világias egyházszervezésre utal. Papok sem lehettek sokkal többen. Valószínűleg kedvelt szakácsok voltak, mert jórészük neve is fennmaradt: Bene, Ceke, Copo, Ehellős, Keveróg,Réc, Süldő, Zavarog, Vódrus, sőt Tyulok, hogy mást ne is említsünk. A későbbi árpádházi királyok külön mintafalút bocsátottak a szakács-családok rendelkezésére pl: Nagyszakácsi.

Bizonyos konyhatörténészek szerint a közép-ázsiai konyhára jellemzőbb a főzés, mint a sütés. A főzés üstökben történt, ami hun hagyatéknak tekinthető. Kicsit hosszabb a bográcsnál, ami viszont már újtörök (oszmán török) örökség. Fejedelmi, királyi asztaloknál nyilván a hús volt a főétek. Miután eleink egész nap össze-vissza vágtattak, jó vadászhírükből presztízs-kérdést csináltak, így volt vadhús. (Vad és hal, az ótörök szavaknál jóval, legalább 1000 évvel korábbi, uráli,finnugor szavunk.)

Ami a fűszerezést illeti azt változatosnak gondoljuk. (Ott éltünk a nagy fűszer-utak közelében.) Legfontosabb ízesítőink a só, a hagyma (finnugor) illetve a bors (ótörök szóörökség) volt. (A paprika csak jó 800 évvel később jelent meg, szinte kizárólag magyar konyhán.) És amerre csak jártunk, terelgettük mindenfelé lovainkat, gulyáinkat, juhainkat is (finnugor szókészlet – azért tudtunk élni…) Különösen a rituális fehér ló áldozás lehetett látványos. Itt az elkerülhetetlen vágóhídi mentalitást kellett elegánsan egyeztetni az elvárható szakrálissal. De áldozat ide, áldozat oda, joggal sejtjük, végül a fehér ló húsát is megették.(Nem is volt olyan nagy áldozat…)

A lóhús kedvelés megint türk-török, ráadásul pogány szokás. Ez irritálta is bajor Gizella királyasszonyunk keresztény egyházi tanácsadóit. Megdöbbenésüket fejezték ki és követelték ennek beszüntetését. (Amikor István halála után pogány lázadások törtek ki, azonnal elkezdtek lóhúst enni…) Hogy az eredetileg kolostorba vonulási hajlamokkal küszködő Gizella miket evett, vagy miket nassolt, azon még továbbra is dolgozik a kutatás. De bizonyára ő is hozott szakácsokat magával, akik nyilván a bajor-frank konyhát népszerűsítették. (Ezek talán különféle kolbászkák lehettek?)

„… A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés…” Emlékezni pedig talán legjobb, fehér asztal mellett. A fentiek hatása alatt, ünnepi örömmel hirdetjük, hogy e havi rendes clubtalálkozónk pontos időpontja :

2014. augusztus 28. !Csütörtök!

Helyszíne: Rozmaring Kert

Javasolt kezdete: 18 óra!

Kelt, az egykori királyi Óbudán, 2014. augusztus avagy Kisasszony havának 14. napján

Ambassador Áldomással

a krónikás