Az idei malac – tanulva az elmúlt két-három évből – már eleve úgy futott neki a hagyományos, év végi Ambassador Club Pécs Malackodásnak, hogy ő félig pulykaként és félig malacként növekedett fel. 🙂

Aki esetleg azt gondolja, hogy vagy meghibbantunk, vagy főbe lőtt bennünket a karácsonyi beigli, annak egy kis magyarázat:

Ambassador Club Pécs - Malackodás az elsők közül

 Ezen a képen – ez a kép az első Malackodások valamelyikén készült, most hirtelen nem lehet megmondani, hogy melyik évben, de úgy kb. 18 és 20 év közé tehető a kora – nagyon jól lehet látni, hogy az asztalon egy ropogós-pirosra sült malac került porciózásra.

Az őskövületi klubtag barátaink elmondása szerint, ennek a sült malacnak nyoma sem maradt, sőt, még úszni is megtanították – némi bornedűbe ágyazva. 😉

Aztán ahogyan haladt az idő, egyre több gond rakódott klubtagjaink vállaira, majd – összevetve a korábbi évek fotóit a jelen időszak képeivel – a csupaizom, kockás hasizmokat el kezdtük némi zsírpárnával védeni. Annak idején pl. Kovács Tibor barátunknál kettőt kellett villannia a vakunak, hogy a fényképezőgép optikája észrevegye, és hagyjon valami nyomot a fényképen. Ma már a férfias súlyhoz (100 kg) közelebb van, mint valaha. A klub-(egyen)súly érdekében, van olyan tagunk is, aki 139,8 kg volt fénykorában, és már a 120-125 kg között „gyengélkedik”. Mindenesetre, összességében, vágósúlyban is jók vagyunk. 🙂  🙂

Ámde, visszatérve a malachoz, pár éve felerősödtek azok a hangok (nem a tagjaink hangjai, hanem a párjaik hangjai…), amelyek azt kérték, hogy a hagyományos malacsült mellé legyen pulykasült is a diétázóknak. Az arány, a mai ünnepünkön gyakorlatilag elérte az 50 %-ot, így a mai Malackodásunk tárgya tényleg félig malac, félig pulyka volt.

Nade, mi is az a Malackodás? – kérdezheti az, aki még nem ismeri szokásainkat. Az ugyebár tudnivaló, hogy a legjobb döntések soha nem a tárgyalóasztalnál, hanem egy másik asztalnál, a fehér asztalnál, születnek. Ennek megfelelően – bár, sajnos, nincs olyan kerekasztalunk, mint Artúr királynak – minden Ambassador, nem csak Magyarországon, hanem szinte az egész világon, fehér asztal mellett tartja klubnapját, minden jelentősebb eseménynek elengedhetetlennek tűnő kelléke az ünnepi fehér asztal.

Az év utolsó napja is olyan ünnep, amit igyekszünk családtagjainkkal, barátainkkal, szeretteinkkel tölteni, így „Ambassador-alapító ősatyáink” ötlete is kézenfekvő hagyományteremtés volt:  a hagyományoknak megfelelő, pirosra sült ropogós malac együttes elfogyasztásával köszönjünk el egymástól, az óévtől.

Régi paraszti hagyományok szerint az újévi jókívánságoknak nagy jelentőségük van, befolyásolják a következő évi munkát, a termést, az újévi cselekedetek hatással vannak az egész évre. A szilveszteri menü mindenképpen malacsült legyen, a disznó előre túr orrával, kifordítja a szerencsét. Szemes termékeket is ajánlatos fogyasztani, pénzt hoz a házhoz.

Ma délben húszan ültünk az ünnepi asztalnál a pécsi Szent György Fogadó különtermében – Ambassadorok és családtagjaik. KondorTom elnök urunk, barátunk igazán lényegre törő, rövid pohárköszöntőjét követően, halk duruzsolás-beszélgetés, felcsattanó nevetések közepette elpusztítottuk a kiválóan elkészített malac-pulykát (pulyka-malact), a hozzá tartozó petrezselymes-vajas krumplipürét, a rizst, és az elmaradhatatlan párolt káposztát. A bátrabbja némi diós palacsinta csokoládéöntettel nevű desszerttel takarta le a finom falatokat.

Az Ambassador Club Pécs 20 éves ünnepségen, a baráti Első Pécsi Lions Clubtól kapott hatalmas üveg pezsgőt is itt érte a végzete: kitörtük az üveg nyakát, és elcsapattuk vele a jóféle ízeket.

Meglapogatva egymás hátát, kezet fogva egymással, mosolyogva egymás szemébe nézve, derűsen zajlott a búcsú: a csapat nagyobbik része felkerekedett, hogy a Pécshez közeli  Kisújbánya egyik vadászházában folytassa a szilveszterezést, és másnap erdei sétálva köszöntsék az új évet, míg a megfontoltabb kisebbség az otthoni pizsamaparty-nak vágott neki. 🙂

Nehéz év volt, nagyon sokan elfáradtak/elfáradtunk benne, de reménykedünk, hogy a 2014. év csak jobbat hozhat – így köszöntünk el egymástól, és az óévtől. Boldog Új Esztendőt kívánunk!